A munkásosztály nemzetközi ünnepe igen csak izgalmasra sikeredett, részben saját magamnak, részben az eseményeknek köszönhetően.
Kezdődött a szokásos átbuszozással Prevezába. Lassan úgy érzem, többször mentem végig az itteni főutcán, mint otthon a Pöttyösön. :) Ismerem az üzletük előtt kávézó boltosokat, az unokáját sétáltató nagypapát, a kicsit fogyatékos felnőtt fiát minden nap ugyanazon az útvonalon kísérő hölgyet. A srác, mint egy kisgyerek, minden motorra meg bringára fel akar ülni, persze ezért itt senki nem neheztel. Május 1. lévén volt tüntetés is - vagy tán kampányrendezvény -, a képen látható a "hatalmas" érdeklődés: kb 50 ember, viszont igen harsány szónoklatok. Fényképeztem is, talán valamit visszaad a hangulatból...
A legfontosabb az utolsó fotó, szokásos reggeliző helyemen a papa már előkészítette a faszénen a kecskét, pótasztalokat is felállítottak, szóval benne volt a levegőben, hogy itt buli lesz. A szokásos reggeli sétámból hazajöttem, de a buli kedvéért este nekivágtam Prevezának. A kikötőből kb.10-15 perc kényelmes séta egy buszmegálló, ahol napi kb. 2 busz jár, annak sincs kiírva a menetrendje, csak a végállomáson. A stoppolással úgy éreztem, a görögnél nem megyek sokra, hol dudáltak, hol furcsálkodva néztek. Már majdnem feladtam, amikor a kikötők felől kikanyarodott egy kocsi, két spanyol úriemberrel, akik átvittek a városba, sőt, a visszautat is megbeszéltük.
Prevezában a helyzet a várakozásaimnak megfelelő volt. Hasonlóan az otthoni majálishoz, tömeg, lufik, gyerekprogramok, és persze hatalmas ricsaj. Viszont egyetlen intézményből autentikus görög zene hallatszott, és az természetesen az én kedvencem volt. A kecskének persze már romjai sem voltak, de kaptam egy kis kancsó bort, hozzá sült szardíniát és salátát. Meglehetősen kilógtam a társaságból, de mindenki szeretettel és barátságosan üdvözölt, többségük valószínűleg nem is volt színjózan. Bömbölt a zene, időnként egy-egy leány vagy asszonyság - néha a férfiak is - kipenderült, és egyedül, inkább csak a csípőjével és a kézmozdulataival, mint lépésekkel, táncolt, a többiek körben leguggolva tapsoltak és időnként a földet ütötték. Nekem nagyon keletiesnek/arabosnak tűnt. Tele túláradó érzelmekkel, de ugyanakkor vidámsággal is. Természetesen engem is elöntött a hangulat, újra megállapítottam, itthon vagyok, és örültem, hogy nem a kikötőben töltöm az estét. Sajnos a fényképezési tudományom megint kevéske volt, ami sikerült, mellékelve.
Ám vissza is kellett jutni a túlsó partra... A spanyol urakkal megbeszélt időpontra visszamentem a parkolóba, ahol megálltunk, de már nem voltak ott, nem vártak meg. Tehát újra séta, stoppolással próbálkozás a Preveza és Vonitsa közti szorost összekötő alagút előtt, ráadásul egyre gyérülő forgalomban, hidegben - már este 11 is elmúlt. De a szerencse és a görög lazaság megint segített, egyszer csak megállt mellettem az alagút karbantartó/biztonsági terepjárója, benne két munkásruhás fickóval, akik nem csak az alagúton vittek át, hanem elkanyarodtak velem egész a kikötőig. Amikor bemásztam a kabinba lefeküdni, természetesen még hallatszott a túlpartról a zene! :)
