Június 22, csütörtök, ismét Mitikasban

Nem tudom kinek mennyire van meg gyerekkorából Verne: A makacs Keraban című könyve. A kezdete az, hogy a gazdag, régimódi és makacs török uraság nem hajlandó fizetni azért, hogy Isztambulban a Boszporusz európai oldaláról átkeljen a túlpartra, ahol a villája/palotája van, inkább körbe utazza az egész Fekete-tengert. Na nagyjából így vagyok én a motorozással. Részben mert zajos, drága, reszketek a műszaki hibáktól – bár pillanatnyilag minden rendben – meg különben is ráérek, és majdnem mindegy, hol vagyok.

Múlt pénteken csak azért álltam meg itt Mitikasban, hogy előző bejegyzésemet közzétegyem, utána folytattam is utamat, megcélozva a szintén a szárazföldön lévő Astakos-t. Jó, sőt egyre jobb széllel haladtam, egyre nagyobb, egyre tarajosabb hullámokon, a végén alig tudtam bevergődni az astakosi öböl bejáratánál, csak Camping-öbölnek becézett helyre ( volt már róla sok szó a korábbi években). Ez magas sziklák között, jól védett hangulatos kis terület, de az északi végén, két hegy közötti lukon kegyetlenül be tud fújni a szél. Összes horgonyláncomat leengedve, este kb 8-9-ig csak a cockpitban ültem, a mélységmérőre meredve, hogy nem sodródok-e el. Persze nem, a horgony tökéletesen tartott, csak úgy tépte az egész hajót a szél, mintha mindjárt darabokra esne. Aztán, ahogy itt szokásos, éjszakára minden lenyugodott és végül is egy jót aludtam.

Szombaton partra szálltam és elsétáltam Astakosba vásárolni, ez oda-vissza közel négy órát tartott. Mire délután visszaértem a hajóra, kezdődött az előző napi hacacáré, bár nem annyira erős széllel. Na mondom, még egy estét nem stresszelek itt, gyorsan megszöktem és fél óra alatt elvitorláztam Astakosba. Így a délelőtti gyalogtúra tiszta felesleges volt.

A vasárnapot ellötyögtem, aztán hétfőn megpróbáltam elindulni, vissza Észak-Északnyugat felé. Vagyis ahonnan a szél fúj. Próbálom rövidre fogni, kb öt óra kemény széllel szembeni cirkálás után a szél leállt, ill legyengült, de valahonnan a nyílt tenger felől jó nagy döghullámok érkeztek, csak hánykolódtam ide-oda. A végeredmény: nagy keservesen vissza Astakosba. Kedden már ravaszabb voltam, a várostól csak a kempinges öbölig lötyögtem ( komoly 3 mérföld távolság), hogy akkor már a bejárattól tudjak indulni.

Tegnap így is tettem, de újra csak nagyon kicsi széllel szemben cirkálgatva, estére visszaérkeztem Mitikasba. Összesítve: öt nap alatt oda-vissza megtettem légvonalban max 30 mérföldet, de nem motoroztam!

Mint már írtam, ez a Mitikas egyre jobban tetszik, ma meg holnap újra semmi szél, tehát pár napig maradok. Miközben ezt pötyögöm, fő a moszhari kokkinitó ( piros marhahús), ami görögös marhapörkölt szerűség, és természetesen paradicsomtól piros. Én szeretem.

Ma itt is kitört a kánikula, végre jól esett belemászni a tengerbe, igaz, itt nem is mély a víz, nem hideg.

Már csak egy feladatom van, keresni egy kávézót/ tavernát – nem lesz egy bonyolult feladat -, ahol megfelelő Wifi segítségével pár képet is csatolva elküldöm ezt a művet. De erre valószínűleg csak este felé fog sor kerülni.