Ionion Marina, július 22, csütörtök

Már alig merem leírni, naná, hogy még mindig Vonitsában. Van ennek sok oka, a lustaság, a kanadai gyerekekkel kvaterkázás, más cimborákkal sörözgetés, más hajókon szerelés, segítés bármiben. Szél meg továbbra sem fúj, szóval nehezen mozdul az ember. Jövő vasárnap érkezik egy kedves vendégem, majd vele útra kelünk, remélem messzebb jutunk Meganissinél.

Na de azért ha ritkán is, akad téma, görög barátaink gondoskodnak róla.

Tegnap reggel, itteni tempó szerint elég korán ( 8 óra után valamivel) megjelent egy munkás brigád a mólónkon, és kérték, hogy mindenki húzódjon odébb kicsit a partfaltól, mert ők itten mostan villanyt fognak szerelni. Az álmos hajós társulat nagy duzzogva bevonta a járóhidakat, lazított a kikötőköteleken, eltávolodott pár métert, feszített a horgonyokon, és onnan figyelte az eseményeket.

Először megörültünk, hogy netán 220 V vételezési lehetőséget építenek ki, de persze csudát. Csak egy fénysort a móló szélére, mintegy dekorációként. Pokoli fontos, ráadásul valószínűleg pár hónap alatt le lesz rombolva, ha nem nem is szándékosan. De hát az EU-s pénzt itt is el kell költeni lehetőleg értelmetlen dolgokra. Mellesleg Vonitsa főtere, ahol már tavaly elkezdtek túrni, ásni, végül is elkészült, és hangulatos lett, esténként dugig is vannak a kávézók, fagyizók.

Persze hab a tortán, a villanyszerelési projekthez kinek a bociját kérték kölcsön? Természetesen az enyémet, talán mert az nem felfújós, vagy láttak rajtam, hogy én nem fogom megtagadni. Csak azt nem tudom, ha én történetesen nem vagyok ott, hogy oldották volna meg?

Mivel a dolog csak ma fejeződött be, persze ismét nem vitorláztam el, hanem átautóztam a bázisra, ma van Opal, a kanadai leányzó születésnapja, gondoltam koccintunk rá egyet. Amíg hűl a Prosecco, meg is írtam ezt a rövid bejegyzést.