Vonitsa, július 8. szombat

Ott hagytuk abba, hogy igen jól éreztem magam Meganissi Vathy-ban és magas szinten gyakoroltam a semmittevést. De pár nap után kicsit kezdtem unni, és kiderült, hogy kanadai gyerekeim 3-án ( e hét hétfőjén) délután végre vízre kerülnek. Így visszajöttem Vonitsába, direkt nem a kikötőbe, hanem horgonyra, kicsit élvezni a csendet és magányt. Hétfőn aztán átbuszoztam a bázisra, Paulék hajója úszott a megjelölt időre, és azonnal át is vitorláztunk ide Vonitsába. Este alaposan meg is ünnepeltük az eseményt.

Azóta gyakorlatilag nagyobb részt együtt vagyunk, Opal és én felváltva főzünk, ha kell segítek, mert még mindig nincsenek készen a nagy útra, állandóan szerelnek, pakolnak, takarítanak, szerintem kicsit ( vagy inkább nem kicsit) túl is komplikálják. Ezen ügyek közben volt szerencsém kétszer feldaruzódni az árbocukra, egyszer a csúcsára, egyszer fél magasságig, különféle köteleket befűzögetni. Mindezt 70 évesen, de kibírtam. Elvileg holnap, na jó, legkésőbb hétfőn elindulnak Málta majd Tunézia irányába, hát kíváncsi leszek. De drukkolok nekik természetesen.

A hét másik eseménye tegnap délután történt. Van itt az egyik szemben lévő hegy oldalában, jó magasan a sziklákon, egy pici templom, barlang templomnak hívják, bár a barlang gyakorlatilag csak egy luk, és az egész alapterülete belül max 5-6 négyzetméter, Minden esetre a panoráma szuper, és kicsit elszégyelltem magam, hogy az összes ismerősöm megmászta, csak én nem voltam képes közel 10 év alatt. Na tegnap nekivágtam, persze a délutáni hőségben, fejfedő, csepp víz nélkül, strandpapucsban. Kemény 4 órás kirándulás lett a vége, de megérte, amiből talán valami látszik a mellékelt képeken is.