Paleros, 2023.06.04.

Nagyon lassan ébredezett a medve téli álmából, és továbbra is kétségei vannak, hogy kellenek-e ezek a bejegyzések. De ha már itt vagyunk, vágjunk bele.

Május 13-án indultam, szokás szerint Szelidről. Pontosabban indultunk, mert legnagyobb örömömre volt kollégám és talán legjobb barátom, Nemes Laci csatlakozott hozzám. Az élet és külföldi kiküldetések kicsit megtépázták a kapcsolatot, de tavaly 20 év után ő is családostól hazatért Magyarországra és megkezdte a vidám nyugdíjas életet. Az ő ötlete volt, hogy eljön velem pár napra/egy hétre. Mondtam neki, hogy ennyi idő alatt a vitorlázásra nincs esély, de sebaj, csak érezzük jól magunkat. Hát az utóbbi teljes egészében működött, ehhez persze ismerni kellene Lacika sajátos humorát, amit én nem vagyok képes visszaadni ( mellesleg várom a beígért írását, amit közzé is fogok tenni).

Már utazás közben vidámak voltunk, éjszakára szintén szokás szerint megálltunk kedvenc Vardar-Motelemben Gevgelijában, ahol számos rakija, sör és csevapcsicsa társaságában megbeszéltük a világ, az ország, a családjaink ügyeit. Utóbbi egyébként egész idő alatt folyamatos volt.

Másnap, vasárnap érkeztünk a bázisra. Először is megkerestem korábban ugyancsak sokszor emlegetett „kanadai gyerekeimet” ( Opal és Paul), akik még mindig nem kezdték meg világ körüli útjukat, újra a szárazon vannak, mert télen több baleset érte őket az Adrián ( villámcsapás, ami kivégzett egy csomó fontos elektronikát, továbbá vitorla szakadások), meg különben is állandóan átépítik a hajót. De róluk még lesz szó.

A következő napokban a hajóval nem is igen foglalkoztunk, hanem felkerestük a környék lehetséges kiránduló helyeit, mondjuk az időjárással nem volt szerencsénk, pl Pargában 1 órát ültünk az autóban, még egyet egy tavernában, mire rászántuk magunkat, hogy az esőben neki vágjunk a vár megmászásának.

Szóval így szórakoztunk, de a pár nap gyorsan eltelt, szombaton Lacika felült az Athénba tartó buszra, ahonnan éjszaka meg is érkezett Budapestre. Jó volt veled, kedves László.

Aztán a szokásos matatások után, 27-én szombaton vízre kerültem, és pár nap Vonitsai akklimatizálódás ( és némi további szerelések) után átvitorláztam – valóban örömvitorlázás volt, csak a lefkadai hídnál motoroztam - ebbe a nagyon bájos faluba, amit holland barátomék ( Keers és Anita) évek óta ajánlanak. Valóban, egy nap után kedvenceim listájára került. Minden van, kis kikötő, strand, taverna sor, de az egész nagyon békés, falusias hangulatú, a nem nagy számú turistával ill. charter-vitorlázóval együtt, akik főleg hét végén, turnusváltáskor nyüzsögnek. Amúgy a hely Lefkadaval szemben a szárazföldön van, vicces módon országúton pl. Vonitsától csak kb 20 km.

Ja, és Keers-ék érve volt az is, hogy van egy kiváló indiai étterem, ami részben vicces egy ilyen nem frekventált helyen, másrészt üdítő változatosság a muszaka, szuflaki, „görög”saláta kínálat mellett. Persze reményeim ellenére nem oda hívtak meg este, de majd egyszer csak sor kerül rá.

Még pár napot ellötyögök itt, aztán a továbbiakat meglátjuk.

Igyekszem időnként jelentkezni, már a fenti dátum sem stimmel, mert lustaság és internet hiány miatt csak most jutottam el a közzétételig.