Vonitsa, július 15. csütörtökön
Ismét erős lemaradásban vagyok, pedig voltak események. Lassan 2 hete, hogy vendégeim elmentek, és én ott maradtam Meganissin indítómotor nélkül. Végül is utóbbi megoldódott, aztán még lötyögtem pár napot, aztán múlt szombaton megjelentek flamand barátomék is, meg vasárnap este az EB döntőt is meg kellett nézni, végül hétfőn átpöfögtem az Abelike öbölből a faluba, Little Vathi-ba, mert vizem is fogytán volt, meg gondoltam az akksiknak sem árt egy kis 220V töltés. Így végül tegnap jöttem vissza Vonitsába, elsősorban, hogy kanadai „gyerekeimmel” Opallal és Paullal találkozzak. A múlt héten ők is megérkeztek, hajójukból valami titokzatos oknál fogva ki van szedve a csavartengely, leszedve a kormány. Na majd kiderül, miért, ha tényleg találkozunk. Meg az autót is vissza akartam szállítani a bázisra ( konkrétan ezeket a sorokat mát ott írom, csak Paulék nincsenek a hajó körül, de majd csak előkerülnek).
De vissza a címadó témához. Az indítómotor ügyében többször át kellett kompoznom Meganissiről Nidribe. Ez a következő módon működik: van egy kisbusz, amit az önkormányzat üzemeltet, a sofőr melletti dobozba kell 1 EUR-t bedobni fuvardíjként, ő szállít el a komphoz, ami egy másik öbölből indul. A szigeten három falu van, ugye Vathi, a kikötő, aztán fent a hegyek között Katomeri, a „főváros”, és szintén fent Spartakhori. A busz a komp indulása előtt kb fél órával indul Katomeriből, és a másik két falut érintve ér a kompkikötőbe. És most jön a lényeg: Spartakhori zegzugos utcácskái, sikátorai nem éppen a buszközlekedésre, sokkal inkább szamarakra méreteződtek annak idején. De a helyiek megoldják, a busz sokszor 1-2 centire a házfalaktól, tükör természetesen behajtva, néha kicsit meg is karistolódik az oldala, de ez senkit nem zavar, és naponta többször megteszik oda-vissza. Nem tudom, fotóimból mennyire érzékelhető az egész, de csak eme kaland kedvéért is érdemes egyszer ezen a járaton utazni. (Elnézést, de a képek valahogy nincsnek időrendben.)
Aztán maga a komp. Ezerszer és ezerszer leírtam, hogy mediterrán tempó, görög lazaság, ej ráérünk arra még. De valahogy, amikor kompoznak, elkezdenek nyüzsögni, mindenki lázas izgalomban tülekedik, autók, motorok, gyalogosok egyszerre rohannak a rámpához, ami szinte még le sincs eresztve. És szállítanak minden elképzelhető cuccot, az utolsó alkalommal kedvencem egy igen kövér és igen felékszerezett öreg cigány asszony volt, aki egy hatalmas gurulós táskát és egy autóba való akkumulátort vonszolt magával, „természetesen” Spartakhoriban szállt le a buszról.
Amúgy vitorlázni szinte lehetetlen, praktikusan nincs szél, még a kötelező délutáni erősödés is rendre elmarad, de van hőség, kb este este kilencig. De amennyire tudom ez otthon sincs másként.
