Továbbra is Meganisi, augusztus 15, szombat
Annyira nincs szél, hogy nem csak a lustaság miatt vagyok még itt. Ha jön is egy-egy kis fuvallat, pillanatokon belül elhal, a kötelező esti élénkülés is napok óta elmaradt, a barométer 1014-1015 mm-en áll. Szóval punnyadás, nyaralás, magas szinten űzött semmittevés zajlik. Illetve inkább csendesedik. Szombat lévén, a charter flottillák szépen elmentek a heti váltásra, csak az „állandó” lakók lebegnek itt, ez is van persze vagy 15-20 hajó.
Én az elöl horgony, hátul a sziklákhoz tuti módszerrel vagyok kikötve, és körül véve 3 francia hajóval. Nagyon helyes, kb korombeli három pár, meglepő módon valamennyire beszélnek angolul, szóval kellemes, békés szomszédság.
Tegnap este felé kicsit körbe evezgettem, hogy pár hajót lefényképezzek, mint a galériában látható, egy szép klasszikus vonalú fehér cirkáló szerűség, egy tradicionális olasz fa kétárbocos, és egy hatalmas piros vasszörny, lehet vagy 30-40 tonna. Utóbbi szépnek éppen nem mondható, de annál masszívabb, akár az Északi-sarkra is el lehetne menni vele.
Először pár hete, még Vonitsában találkoztam vele, egy francia öregúr van rajta egyedül. Amikor Vonitsába megérkezett, és elkezdett farral két hajó közé beparkolni, szabályosan kitört a pánik. Egy ilyen döggel nehéz manőverezni, elég sokáig igazgatta a papa, mire a megfelelő irányt felvette, akkor valamiért lement a kabinba, a hajó meg csak jött lassan hátrafelé. Na a szomszédok mind ordítoztak, pufferekkel rohangáltak, a vas meg szép csendesen, 30-30 cm-es oldaltávolsággal becsusszant a helyére, mint a Zsiguli a garázsba. Közben persze a bácsi is előjött, kiadta a kikötő köteleket, egy biccentéssel mondott egy merci-t, és kész.
Tegnap előtt délben, amikor átballagtam vásárolni a faluba, volt szerencsém ugyan ezt a jelenetet Kicsi Vahtiban is látni. Mivel kisebb a hely, a manőver is tovább tartott, többszöri korrigálással. Ott egy izgága osztrák ordítozott, egy charter flottillás, egyen pólós ifjú titán pedig pikírten megjegyezte, hogy „ma van az ember először a hajón?”. Gondoltam, könyörgöm, öcsém, te még meg sem születtél, amikor ő már körbe hajózta a földet.
És az utolsó kis story: ez a vas aztán átjött ide az öbölbe. Tegnap, amikor fényképezkedtem, pont egy nagyon jópofa jelenetnek voltam tanúja. Akár mennyire nincs szél, a horgonyzó hajók csak libegnek ide-oda, meg a víz is mozog, áramlik valamennyire. A francia vas és a szép olasz valahogy úgy fordultak, hogy az olasz tatja már csak 1-2 méterre volt a vas orrától. Na erre az olasz skipper ( szintén egy idős úr) feltápászkodott a párnáiról, odament, lenézett a vízre, nagy komótosan előszedett egy puffert, amit aztán nem is tett a két hajó közé. Szólt az egyik cimborájának, az elballagott az orrba, húzott pár métert a horgonyláncon. Közben a francia papa is odament, ő is megszemlélte a helyzetet egy szó nélkül, igaz a két hajó is kezdett eltávolodni egymástól, ő is visszaballagott a cockpitba, áthelyezte a foteljét az árnyékos oldalra, és visszafeküdt. Nem hogy veszekedés, kiabálás, de szerintem még egy szó sem hangzott el közöttük. Nyilván nagyobb szélben nem ez lett volna a helyzet, de így is bámulatra méltó volt a nyugalmuk, a méltóságteljességük.
Na mára csak ennyit, nem merem elkiabálni, de holnap talán tényleg elindulok, legalább pár mérfölddel arrébb, ha minimális is, de az eddiginél talán használhatóbb szél ígérkezik.
