Meganisi, „Csipkés öböl”, augusztus 11. kedd
Előző bejegyzésemnek a címét (By-by Vonitsa) kicsit viccnek szántam, de sajnos a szomorú valóságot tükrözi. Pár nap szünet után, múlt pénteken újra megjelent immár 2 önkormányzati figura, ismét Spiros asszisztálásával, rengeteg papírral felszerelkezve. Minden hajónál megálltak, hosszasan tanácskoztak. Pont az ebédemet melegítettem amikor észrevettem őket. Szégyen gyalázat, elbújtam a WC-ben, nem szerettem volna újra több napot kifizetni. Egy óra is eltelt, mire elmentek, akkor villám gyorsan elhagytam a kikötőt, magyarán megszöktem, és szerintem ráadásul Spiros tudhatta, hogy a hajóban vagyok, mert sokáig szólongatott. Kínos, kellemetlen, az idén már biztos kerülöm Vonitsát, de a lelkem mélyén hiányozni fog, Mellesleg a bázisról is telefonáltak, hogy megérkezett az otthonról várt csomagom. Szombaton át is vettem, gondoltam azt az estét/éjszakát még ott töltöm horgonyon, kihasználva az ingyen wifit és a meleg vizes mosdó/zuhany adta kényelmet, a hét végi csendet.
Igen ám, de késő délután nagyon csúnyán elfeketedett az ég Észak felől, folyamatos villámlással kísérve. Na ez nem lesz jó, meneküljünk Dél ( Lefkada ) felé, ott még süt a nap. Elindultam, de a zivatart így sem tudtam megúszni. A széllel nem is volt probléma, legalább vitorlával haladtam, de a lezúduló eső mennyisége meghaladta minden trópusi emlékemet. Látótávolság nulla, csak porzó víz mindenhol. Ez tartott vagy 2 órát ( kb kétszer át is öltöztem, un. viharruha semmit nem ért), majd lecsendesedett, kitisztult. Éppen naplemente után kikötöttem a csatorna hídja előtt, és ott éjszakáztam nagy nyugalomban.
Vasárnap viszont jó későn ébredtem, lötyögtem, bámultam a forgalmat, csak délután mentem át a csatornán, és szigorúan vitorlával este felé megérkeztem a szintén kedvenc Kicsi Vahti falu kikötőjébe. Bizony itt is változtak a viszonyok, legalábbis a föl-alá száguldozó különféle méretű, főleg olasz illetőségű motoros szerkezeteket illetően. Plusz a szemben lévő marinában tömörülő nagy jachtok.
Aztán a változatosság kedvéért tegnap újra jó későn ébredtem, újra ellődörögtem az időt, úgy terveztem, hogy majd a délutáni nyugati széllel elindulok. El is indultam, csak a szél maradt el, de motorozni nem akartam, így ide az öbölbe 3 óra alatt értem át, ami a parton, a dombon át gyalog kb 10-15 perc. Nagy teljesítmény volt.
De az igazság az, hogy annyira nincs szél, nem érdemes erőltetni a haladást, legalábbis nagyobb távolságra. Jól meg is sértődtem, ma csak strandoltam, bámészkodtam, főztem, olvasgattam. Ez rendben is lenne, csak azt találtam ki, hogy eltöltendő az időt, elmegyek a Korinthoszi öböl közepén lévő, tavaly előtt nagyon megszeretett Galaxidiig. Már „csak” kb 100-110 tengeri mérföld van hátra. Nem tudom, hogy fog sikerülni, ha számításba veszem, hogy 4 nap ( na jó, legyen 3) alatt kb 15 mérföldre távolodtam el a bázistól, és ugye a vitorlás nem egyenesen, légvonalban halad, vagy csak nagyon ritka, ideális esetben. No majd meglátjuk, azért holnap újra neki szánom magam.
PS: szokás szerint gondosan elhelyeztem a dátumot a lap tetején, de nem tudom mikor fogom kiposztolni ezt az írást, mert az itteni taverna wifije nem ér el a hajóig, beülni meg nem akarok. Majd valahogy érthetővé teszem, vagy folytatom ezt az izgalmas történetet.
PS No.2: Szerintem aki idáig olvasta, egyből kitalálja, mi következik. Szerda du. 6 óra, ma is nagyon vártam a szelet, de még annyi sem jött, mint tegnap. Az egész öböl tiszta Palatinus strand, mindenki úszkál, fejest ugrál, gyerekek hancúroznak. A hajók meg még szaporodnak. Galaxidi egyre távolodik. Igaz, ezt a helyet is imádom ( mint mindenki ), szóval tragédia éppen nem történik. Sőt, lehet, az öregedéssel jár, de szinte ragaszkodom a már ismert helyekhez, erre tegnap jöttem rá, amikor kieveztem, hogy átmenjek a faluba vásárolni, és még arra is figyeltem, hogy a bocival ott kössek ki, ahol a korábbi években.
Viszont így csak beültem a tavernába, részben hogy útjára engedjem ezt a tartalmas írást, meg töltsek némi 220V-t a laptopba, meg 1 ouzót magamba.
