Aktio/Ionion marina, jún. 17, hétfő
Tegnap, vasárnap, végre elhagytam Vonitsát, és egészen a bázisig elpöfögtem, ahol szerencsére be tudtam férkőzni a sólya mellé a parthoz. Végre feldughattam a gépet a 220V-ra, mert lassan már egy hónapja nem kaptak az aksik parti táplálékot. Na meg a régen esedékes, porszívós, alapos nagytakarítást is meg tudtam csinálni. A kánikula itt is beindult, a napon képtelenség megmaradni, és sűrűn kell a tengerben is mártózni. Nehéz, kemény szolgálat! Valamiért olyan gyermekes öröm fogott el, hogy le is fotóztam Starcatchert a sólya mellett, mintha akkora esemény lenne.
De a mai bejegyzés témája nem az én „izgalmas” életem, hanem új barátom, Jean-Michel. Minden szezonban fűződnek kapcsolatok, amiknek aztán persze semmi folytatása, idén úgy látszik JM lesz a főszereplő.
Még áprilisban kezdődött, itt a sólya mellett. Egy sportos trimaránnal érkezett, segítettünk neki kikötni, meg elektromos kábelt adtunk kölcsön. Zsolnai Gabival persze magunk között gúnyolódtunk, mert a kataramán, trimarán nem tradicionális hajó, csúnya stb. Gabesz az urat elnevezte Belmondonak, a megjelenése alapján. Aztán többször találkoztunk, Korfun, és főleg Vonitsában. Kiderült, hogy a kigúnyolt kis trimarán egy versenygép, belül pedig teljesen komfortos és nagyon praktikusan van kialakítva, felszerelve, nem véletlenül, skandináv, pontosabban dán termék, a típusa Dragon Fly, és persze az ára is megvan, pedig ő is használtan vette.
Maga Jean-Michel 60 éves, születése szerint francia, élt és hajókázott a Karib-tengeren, Tahitin, egyéb, volt francia tengeren túli gyarmatokon, de az USA-ban is. Igazi öreg hippi, füvezik is, de közben nagyon fantázia dús üzletember is. Harminc éves kora körül Costa Ricában telepedett meg, vásárolt egy csomó földet ( hogy tőkéje miből volt, arra nem derült fény), majd részben ingatlanfejlesztéssel kezdett foglalkozni, de a fő projektje a teakfa ültetvénye, aminek persze évtizedek kellettek, mire a fák kivágható méretűek lettek. Az egész világra exportálja, közben építi és árulja a földjein lévő házakat. Nem is lehet szegény, de egyáltalán nem felvágós vagy nagyképű, igazi bohém, aki meg tudta valósítani álmait. És miért Costa Rica? Az nálunk nem nagyon közismert, hogy a sok zűrös és nyomorult közép-amerikai ország között CR kivétel. Működő demokrácia, nincs nagy szegénység, és ami nekem pl. a legszimpatikusabb, nincs hadserege. Nem véletlen, hogy egyre népszerűbb, Jean-Michel szerint rengeteg külföldi is ott telepedik le, kezd felkapott hely lenni, igaz, ezzel párhuzamosan drágul is és kezdi érintetlenségét is elveszíteni, de hát ez sajnos mindenhol így megy.
Szóval ezekkel meg persze vitorlázós storykkal tengettük elmúlt napjainkat. Aztán holnap reggel, kitakarítva, megtankolva árammal és vízzel, most már Isten bizony indulok Korfura, már csak kettő és fél napom maradt a Valachi családot szállító repülő érkezéséig.
