Blogger megjegyzése:sajnos ehhez a részhez már nem jutott kép, már a búcsúvacsorát is előttem tegnap.

Bármilyen hihetetlen a vitorlázás fárasztó móka. A tenger, a nap, a szél, a hajó ringása kiszívja a puhány városiak energiáit. Ezért a csipkésöböl beli lazázás: úszás, napozás, olvasgatás nagyon is ráfért a legénységre, de hétfőn, 05. 27-én mégis indulni kellett.

Az időjárás ismét megfordult: az eddigi napsütést, éjszakai eső váltotta, amely induláskor is hol csepegett, hol elállt, hol újra rázendített. Ilyen körülmények között reggel 9-kor, nem esett nehezünkre búcsúzni a csodaszép, és egyben pihentető öblünktől.

A napi penzum jelentősnek tűnt, Pargáig akartunk elhajózni lehetőleg csak vitorlázva és persze vágytuk a napsütést is. Előbbi reményeink meg is valósultak, hol kisebb, hol nagyobb szélben elfogadható tempóban haladtunk az előző nap felkorbácsolt tenger meglehetősen nagy hullámai között. Bizti ami bizti viharruhát öltöttünk, sárgában-kékben pompáztunk, de nem is áztunk át!

A Nap olykor- olykor kisütött, de utunkat végig sötét felhők kísérték. Néha úgy sejtettük, hogy a hátunk mögött zuhog az eső, de szerencsére nem ért minket utol az égi áldás. A csatornát –akárcsak odafelé- most is jókor értük el, a híd elforgatása előtt még tankolni is tudtunk a marina benzinkútjánál. Öt óra körül Janek úgy döntött be kell kapcsolnunk a motort is, hiszen a pargai öböl meglehetősen nyitott a nyílt tenger felé, tehát éjszakai nyugalmunk érdekében alaposan meg kell válogatni kikötőhelyünket. A terv az volt, hogy halászhajókhoz kötjük magunkat. Ehhez a manőverhez azonban elengedhetetlenek a jó látási viszonyok, tehát napszállta előtt meg kellett érkezzünk. Haladtunk is rendesen, kellemetlen csak az volt, hogy a hátszél folyamatosan felénk irányította a kipufogó gáz szagát és ez a tömény dózis kellemetlen fejfájást okozott az illatokra érzékeny hajószakácsnak. Persze minden kellemetlenség előbb-utóbb véget ér, most sem történt, másként és fél nyolc körül szemünk elé tárult a vágyott öböl. A vár rombástyáján lengett a zászló, elhajóztunk sziklákra épített kis kápolnácskák mellett. Ezek a picike fehér kegyhelyek alighanem szerencsétlenül járt halászok, hajósok emlékhelyei lehetnek.

A valóban alig védett öböl bal sarkában egy hatalmas sziklákkal övezett móló sarkán éppen egy kikötőhely volt még. Potenciális szomszédunk segítségével ide kötöttünk. A horgony jól fogott, a sziklákhoz erősített köteleink is megfelelően feszültek, de a vízből kilátszó hatalmas kőtömbök látványa egyáltalán nem nyugtatta meg a kapitányt. Végül az átkötés mellett döntöttünk. Alig közelítettük meg a kiszemelt halászhajókat, a máskor segítőkész halászok ezúttal elhajtottak minket. Nem maradt más megoldás, távol a parttól végül horgonyra kötöttünk. A tenger felőli erős hullámzás nem csökkent, így hajónk folyamatosan imbolygott-rázkódott, forgott. Sejtettük, hogy nem ez lesz életünk legnyugodtabb éjszakája. A vacsoránkat kivételesen cook pit helyett a szalonban költöttük el. Tányérjaink csúszkáltak, sótartónk, mustáros üvegünk csinos röppályákat írt le.

Búcsú ciginket – a hajórendnek megfelelően- már a szabadban füstöltük el. A zászlós és - az öblöt övező másik hegyen álló – kivilágított várak látványa, a pargai házak, tavernák sziluettjeinek képe feledtette a hánykolódás kellemetlenségeit. Az éjszaka a várakozásoknak megfelelően alakult, senki sem tudott rendesen aludni, reggel viszont szikrázó napsütésre ébredtünk.

Úsztunk frissítésként, a kapitány „bocira kapott” és partra szállt mobil internetet és kenyeret vásárolni. Net elérhetőségünk nem lett, de a kenyér mellé pompás sajtos-sonkás leveles tésztás reggelit kapott a legénység. Reggelink végeztével felhúztuk a horgonyt és a továbbra is kitartó napsütésben útra keltünk.

Az a vicc az indulásunkban, hogy a pargai éjszakázásnak egyetlen oka a másnapi partraszállás, frappé ivás és főként a vár megmászása, az ottani panoráma kiélvezése volt az oka. Hát ebből nem lett semmi! István és Gábor a nyugtalan éjszaka után úgy döntött kihagyja a „hegymászást”. Testük, lelkük nem kívánta a gyaloglást. Janek tehetetlen volt, parancsba mégsem adhatta a túrázást, tehát a Starchatser elindult a csapat utolsó előtti útjára a kb, 14 mérföldnyi távolságban fekvő varázslatos Lakka felé.

Következik majd az utolsó: Lakka, Korfu, repülőtér.