Lakka öböl, május 20.

Már a negyedik napot töltjük együtt a hajón Janek. István, Gábor, és csak most sikerült a gép elé ülnöm. Már most is 16 óra van. Sok esemény nem történt, az idő mégis száll és átgondolni az eddigieket, meg még le is írni eddig nem volt mód.

Május 16-án csütörtök délben a budapesti májusi télből indultunk Istvánnal Korfura. Most először próbáltuk ki a BKK reptéri buszát, amely szolgáltatást mindenkinek ajánlok! Harminc-harmincöt perc menetidő, nincs parkolási gond, szívességkérés a kiszállításra. Vénembereknek ingyenes, ifjaknak 1000.- Ft, húsz percenként indul a járat, simán fel lehet rá férni a Deákon.

Délután kellemes tavasz és Janek várt minket a korfui „gépállomáson". Buszozás helyett gyalog szeltük át a várost, szűk félórai séta után már be is vackoltuk magunkat a hajóba. A város pontosan olyan mesés, mint négy éve, és sajna éppen olyan lerobbant is. Első benyomás alapján úgy tűnt itt semmihez sem nyúltak hozzá az elmúlt években. Tulajdonképpen hangulatos ez a kvázi patina, de ijesztő belegondolni, hogyha minden így marad előbb-utóbb összedől a város.

Az első esténket egy a hajónktól harminc méterre húzódó tavernában töltöttük, kiváló kencéket. sztifádót és muszakát fogyasztva.

Péntek a hajókészletek bevásárlásával indult. Fontos szempont volt meglelni kedvenc trafikomat. Korfu cseles város, részben körkörösek az utcák, de egyben kacskaringósak is. Még Janeknek, aki megszámlálhatatlan alkalommal járta már be az óvárost gondot okoz a navigáció. Persze végül megtaláltuk a "bótot", csak itt kapható cigarettáimat is, de kóválygás járulékos hasznokat is hozott. Egyszer csak váratlanul Szent Szpiridon temploma előtt találtuk magunkat. A szent, Durell által megörökített piros papucsát most is csókolgatták a hívek, miközben a pópa személyre szóló áldásokat mormolt a lassan fogyó sor aktuális tagjára. A papucs csinosan hímzett, de hogy láb is van-e benne nem győződtem meg róla. Skurcból odalesni, azt még csak elcsúszósnak találtam, de, hogy a sorba is beálljak, az azt hiszem túl ment volna a határon.

A trafik után az "igazi" helyi pék boltjának a megkeresése is "feladatnak" bizonyult. Miközben keresgéltük eljutottunk a zsinagógához. Ez még nem lett volna nagy szám, ám most fordult elő először Janek itt töltött szezonjai óta, hogy nyitva volt, és meg lehetett tekinteni. Kis templom egyszerű tóraszekrénnyel, de szép.

Két óra körül meglehetősen gyenge szélben keltünk útra. Teljes egyetértésben arra az elhatározásra jutottunk, hogy bízzuk magunkat a szél istenek jóindulatára. A nap néha keményen, de többnyire barátságosan sütött, esőfelhők nem mutatkoztak, az előző napi tavasz kezdett nyárba fordulni. Túlzás lenne azt állítani, hogy egy vízisíző uralhatta volna a farvizünket, de kitartásunk meghozta eredményét! A korfui kikötőbejáratnál leállított motort csak a platáriai öböl bejáratánál kapcsoltuk be újra. A 20 mérföldes távolságot kb. este nyolcig abszolváltuk. Útközben a pörköltünk is megfőtt, igazán nem lehetett okunk panaszra. Horgonyon aludtunk az öbölben.

Szombaton megfelelő időben 9 óra körül húztuk fel a horgonyt. A pénteki nyárelő meggondolta magát, hűvösen indult a nap és ahogy kezdődött úgy is ért véget. A péntek barátságosabb volt. A borúra derűt kedélyünkben az hozott, hogy a szél, ha rémes redundanciával is, de alkalmasnak mutatkozott napi penzumunk teljesítésének megsegítéséhez. Gaiosig jutottunk, ami praktikusan alig 20 mérföld távolság Platáriától, ám a folyamatos krajcolgatás miatt megtettünk legalább 40 mérföldet. Meglehetősen erős szelünk is volt, tarajos hullámok is dolgoztak körülöttünk, de ez szerencsére meg sem kottyant a matrózoknak, gyógyszerre gondolni sem kellett.

Ismét este 8 körül érkeztünk a kanyargós öbölbejárat elé, tehát még teljes világosságban köthettünk ki a kávéházak és tavernák szegélyezte kikötőben. A vacsora utáni tanácskozáson arra jutottunk, hogy tekintettel arra, hogy a jelenetős szembe széllel dacolni értelmetlen, az éjszakai hajózás a kockará fagyás élményével jár kéz a kézben, nem utazunk másnap Ithakáig, hanem úti célnak a kb. fél úton lévő Aktiot jelöltük ki.

Vasárnap reggel legnagyobb meglepetésemre hajnali fél 8-kor Janek szelíden felébresztett és tájékoztatott a "műsorváltoztatásról".

- Az előre jelzés szerint jó a szél, meg sem állunk Ithakáig! közölte.

A szél egészen az öböl bejáratig valóban jó volt, a tengeren azonban olyan erővel fújt szembe, hogy a remélt úti cél helyett visszafelé indultunk. Csalinkáztunk egy órát, majd kikötöttünk a négy évvel ezelőtti látogatásom kedvenc öblében Lakkán. Csodák csodájára sikerült a partra kötnünk, itt is kávézók várják a hajósnépet 5 méternyire a víztől, csak a számuk csekélyebb, mint Gaioson. Néhány hajó állt csak a kikötőben, horgonyon se sok, hiába, nem indult még el a szezon. Mondani sem kell, hogy ez bennünket cseppet sem szomorított el. A szomorúságra nem is ez adta az okot, hanem az a rémség, hogy elapadt a csap. Víztartályaink színültig töltve, tehát a pumpa romolhatott el. Nagyjából délben észleltük a problémát, melynek elhárítása késő estig tartott. István és Janek szétszedték a szivattyút, ellenőrizték a víztartó tartály állapotát, irgalmatlan felfordulás keletkezett, de a vacsora utáni mosogatáshoz ismét jött a csapból a víz!

Napközben fátyolfelhős volt az ég, a nap csak néha bújt elő, de a gyanús fekete felhőket elhordta a szél. Az egész napi embert próbáló szerelés -hiszen nem elég a probléma orvosolása, a javítani valókhoz nagyon nehéznek bizonyult a hozzáférés- úgy döntöttünk a hétfőt pihenéssel töltjük az öbölben.

Hétfő reggel hét-ágra tűzött a nap, és legalábbis mára teljesen nyáriasnak bizonyult az idő. Bele is álltunk a tenger vizébe, de meglehetősen hamar ki is jöttünk. 16-17 fokos lehet, ebben úszni csak a legvégső esetben – mondjuk a hazatérés előtti utolsó napon- lehet. Viszont a tegnap még üres öböl megtelt. A kikötő tele van. Horgonyoz 25-30 hajó, mégiscsak elindult a szezon!

Napnyugta előtt indulunk mi is a világítótoronyhoz naplementét nézni, amihez hasonló jókat kívánunk mindenkinek, különösen a ma 7 éves Panninak!