Neas Marmaras, szeptember 11, kedd
Kedves naplóm és kedves olvasóim (ha még maradt valaki), akkora konfúzió van és annyi pótolni való, nem is tudom, hogy kezdjek hozzá. Az előző, szűkszavú bejegyzésből (amit a Facebookra át sem raktam) kiderült, hogy laptoppom megsérült, akkor abbahagytam a blog írását, viszont pár napja magától meggyógyult. Ennek örömére megpróbálom az elmúlt egy hónap meglehetősen viharos eseményeit összefoglalni.
De előbb ismét a végén kezdem: az egész, július közepe óta tartó kínlódásnak az volt a célja, hogy Neas Marmarasban találkozzak Peti fiamékkal, akik itt nyaraltak egy hétig, ma indultak haza. Végül is ez a cél teljesült, jókat strandoltunk, tavernáztunk együtt, és egy estét kettesben töltöttünk Luca unokámmal. Mélyen elásom a lelkemben és agyamban, amikor üldögéltünk és fagyiztunk a móló pálmafái alatt a naplementében. Bár sem ők, sem a velük lévő baráti házaspár nem igazán rajong a hajózásért, azért egy fél napos kirándulást csináltunk a közeli, általam Teknősbékának nevezett sziget egyik öblébe.
Kiparassi – Petries – éjszakák motor nélkül
Tehát felvéve a régi fonalat, Kiparassiban öt éjszakát lebegtem horgonyon, mire annyit enyhült és fordult a szél, hogy tovább tudtam indulni. Időnként motorral is rásegítve vitorláztam Hydra szigete mellett, majd éjszaka Athén környékét is elhagyva reggelre megéérkeztem a Sounion-fokhoz. A terv az volt, hogy a szárazföld és Evia szigete közötti csatornán haladok Északnak, elkerülendő az erős szembe szelet a nyílt tengeren. Ám amikor indítani akartam a motort, annak nem akaródzott beindulni, viszont beindult a menetrend szerinti erős szél. Egy választásom maradt, csak orrvitorlával elszáguldottam Kea szigetére, ez csak pár órás, de igen kemény vitorlázás volt, időnként 30 csomós széllökésekkel. Ekkor repült el és ázott meg a laptoppom is.
Keán lehorgonyoztam ( ugye motor nélkül a parthoz állni nem tudtam), kiszereltem az önindítót, a hátizsákomban elcipeltem egy autószerelőhöz, aki másnapra megállapította, hogy szerinte semmi baja, valahol máshol a probléma. Minden esetre, amikor visszaszereltem, valóban beindult, hurrá, haladjunk tovább! De akkor"természetesen" pont Észak-Nyugat felől fújt elég erős szél, tehét az Evia-csatorna irányában ( ami ebben esetben amúgy is kicsit "visszafelé" lett volna ), nem tudtam haladni. Otthonról kértem telefonos segítséget a szél-előrejelzéssel kapcsolatban, és nagy merészen nekivágtam a rettegett Kafirev-szorosnak, ahol ebben az esetben kivételesen teljesen csendes volt az időjárás. Pont mire estefelé oda értem, elállt a szél, és a motort újra nem tudtam beindítani. Ott lebegtem nulla sebességgel egész éjszaka. Ekkor volt némi izgalom is, mert egyszer csak megjelent mögöttem egy igen gyorsan közeledő nagy hajó, először azt hittem egy nagyobb motorjacht, de még annál is nagyobb komp volt, bár ezen a szakaszon sosem láttam kompot, főleg Északnak tartva. Én, aki be sem szoktam kapcsolni a rádiót, pánikszerűen ugrottam a rádióhoz, és hívtam őket, hogy el ne üssenek. Nagyon rendesek voltak, még azt is megkérdezték, van-e segítségre szükségem. Nem akartam azt válaszolni, hogy némi szélre meg egy villanyszerelőre. Amikor eldübörgtek mellettem, még egy nagy kereső reflektorral meg is világítottak, tiszta akciófilmbe illő jelent volt!
Aztán másnap délutánra eljutottam Petrties-ig – Evia keleti oldalán lvő halászfalu – de ekkor már augusztus 18. volt, nyílvánvalóvá vált, hogy nem érkezem meg Skioniba, ahova a vendégeim jöttek volna. Nagyon toleránsak voltak, mert vállalták a sok száz kilométeres plusz autózást, és végül ők is Petriesbe jöttek. A motor indítási elektromos problémát nem akarom nagyon részletezni, több szerelő sok okos tanácsa és sok EUR elköltése után csak itt, Neas Marmarasban mérte ki precízen egy szerelő legény, ami egyébként gyanús volt, hogy az öreg, elégett, korrodált kábeleken egyszerűen elvész az energia, amikor napokig rá vagyok kötve a parti 220 V-ra, indul, de még egyszer már nem. Holnap ki lesz cserélve az összes, az akkutól az indítómotorig. De drága görögjeim, erre miért kellett egy hónap és rengeteg idegeskedés?
Letartóztatva Skyros szigetén
Miközben én a villanyszerelőkkel harcoltam, augusztus 22-én megérkeztek vendégeim is, öt felnőtt és egy kettő évesnél kisebb fiúcska. Szegények nagyon szerettek volna hajózni, de az elektromos balhé mellett a meltemi is fújt rendületlenűl és meglehetős erővel, még a halászok sem mentek ki, ami azért jelent valamit. Végre szombaton átvitorláztunk Skyros-ra, amit még a szélirány és a távolság ( cca 30 mérföld ) lehetővé tett, de fél úton már az egész csapat tengeri beteg volt, szegények nem sokat élveztek a vitorlázásból, aztán három nap múlva visszafelé ugyan ez volt a helyzet.
Ekkor történt, hogy megérkezvén Skyros/Linaria kikötője elé, a motor ismét nem indult. Éppen be lehetett volna lassan vitorlázgatni, de láttam a csapat fején a rémületet, így inkább felhívtam a kikötőmestert, hogy be tudna-e valaki vontatni. Másnap azt mondta, a hangomon úgy érezte, hogy baj van – tény, hogy ideges és dühös voltam – és riasztotta a parti őrséget. Pár perc múlva meg is jelentek az őrhajójukkal, oda rendeltek egy halászhajót, aki bevontatott a kikötőbe, szóval kaland és happy end. Igen ám, de ezután jött a fekete leves! Megjelent két kedves ifjú rendőrlányka, hogy akkor szíveskedjek az ősszes papírommal, a hajópapírokkal, sőt a vendégek papírjaival befáradni az irodájukba. Hiába próbáltam védekezni, hogy ténylegesen semmi baj nem történt, nem volt vészhelyzet, ezt ők annak tekintették, és belekerültünk egy kacifántos hatósági eljárásba, amin már nem lehet változtatni. Ráadásul másnap vasárnap volt, akkor semmi nem történt. Hétfőn mindannyunknak külön-külön vallomást kellett tenni, ugyanazokat a kérdéseket feltették mindenkinek. Kedvesek és barátságosak voltak, de a tempójukból és azeljárásrendjükből nem lehetett őket kizökkenteni, például hiába mondtam, legyen csak egy jegyzőkönyv, amit mindannyian aláírunk, azt nem lehet. És mire megfejtették a magyar neveket, címeket, személyi igazolványokat, köztük egy románt, mert a csapat fele erdélyi volt! Ráment egy fél nap. Nekem pedig kellett egy igazolást szereznem, hogy a hajót megjavították, persze csak a hatóság által elfogadott szakértőtől, aki jó görög módra, anélkül, hogy látta volna a hajót, el is küldte emailben, amint átutaltuk a nem kis összegű illetékét. Verdestem a fejem a falba folymatosan, kellett nekem felhívni azt a kikötőmestert, inkább lebegtünk volna egész éjszaka a kikötő előtt!
Ez alatt a hónap alatt nem fotóztam, vagy az időjárás, vagy a problémák miatt, eszembe sem jutott elővenni a kamerát. A pár mellékelt kép elég estlegesen készült, illetve Skyroson arra azért volt időm, hogy egy spanyol tradicionális kétárbocost megcsodáljak.
A vendégek távozása után újra napokat kellett várnom Petriesben, mire el tudtam indulni, és 28 órás folyamatos motorzás után érkeztem Neas Marmarasba múlt szerdán.
Az egész buli 49 napot vett igénybe ( július 19-én indultam Korfuból), ebből a műszaki ügyek miatt kb 6-7 napot, az időjárás miatt 8-10 napot álltam, illetve egy hétig vendégeim voltak, de a netto utazás még így is közel egy hónapot vett igénybe, és ha jól számolom hat éjszakát töltöttem a vízen, összesen kereken 600 mérföldet tettem meg. Nagy kaland volt, sok idegeskedéssel és fáradtsággal, elmondhatom, hogy megcsináltam, de soha többet, legalább is nem egyedül.
Szerintem lehet, hogy idénre ez volt az utolsó bejegyzés, most már nagyobb kalandok remélhetőleg nem lesznek. Vasárnap érkezik két baráti házaspár Skioniba egy hétre, majd a hónap végén két barátom, akikkel a hazaút remélem sima lesz, természetesen nem körbe, hanem a Korinthoszi csatornán át.
