Korfu, július 18., szerda
Nem kell ahhoz tízezer mérföldeket hajózni, hogy szenvedjen az ember, elég hülyének lenni. Vasárnap lement a VB döntő, lejárt a mandátumom is Platariasban ( mármint a befizetett kikötőhely), meg feladatom is volt még Korfun ( bár ezzel megint tolódott a Dél felé indulásom), tehát hétfőn reggel elindultam, igaz, nem éppen korán. Ugye nem motorozunk, próbáltam a lagymatag széllel szemben kikrejcolni az öbölből, a lényeg, délután 4-kor feladtam, vissza Platarias elé horgonyra.
Tegnap viszont dél-délkeletire fordult a szél, végre igazi öröm-vitorlázassal pár óra alatt átértem. Port Latrina dugig volt, de a parton integetett Philip, a svájci koma – már volt szó róla, ő akar átkelni az Atlantin – és hívott, hogy álljak mellé, a Latrina melletti régi halászkikötőben. Mivel estére-éjszakára teljes szélforduló és 20 csomó feletti löketek voltak várhatóak, így is tettem, és okosan, mert az éjszaka még ezen a védett helyen is elég zajos és „zötykölődős” volt. Csatlakozott hozzánk egy angol öregúr is, aki egyenesen Horváthországból érkezett, így már hárman állunk egymásra kötve, én középen, a baj csak az, hogy jó lenne elindulni végre, de még most is üvölt a szél, elképzelésünk sincs, hogy tudnánk átrendezni a hajókat, ráadásul Philip a motorját is kinyírta, várja a szerelőt, az angol papa meg alszik a 36 órás menete után.
Na de miért is jöttem vissza, egyre távolodva az áhított céltól? Mert baráti kéréseket kellett teljesítenem. Egyrészt Kresalek tanár úrnak postáztam 10 doboz füstszűrő nélküli Camel cigit ( ez mondjuk már rutin tavaly óta), másrészt kertészkedni szerető barátainknak megígértem, hogy küldök kum-quat magot. Ez egy apró szemű, kesernyés gyümölcs ( mint egy pici sárgabarack vagy mandarin) és furcsa módon csak Korfun fellelhető ( ezért kellett visszajönnöm). A szuvenírboltokban árulják minden elképzelhető formában ( likőr, szirup, kivonat, szárítva, cukrozva, kandírozva). Gondolom jó a hajhullástól kezdve a meddőségen keresztül a fogfájásig mindenre, szóval hasonló nagy kamu, mint pl az aloe-vera. De hát ez volt a kérés, teljesítettem.
Most már csak arra várok, hogy kicsit enyhüljön a szél, mondjuk holnap ki tudjak innen szabadulni, és akkor óvatos duhajként először csak Paxi, kedvenc Lakka öbölig csúszok le, és még akkor sem leszek a nullán, a napok meg telnek.
