Vonitsa, május 5. szombat

Szépen itt ragadtam Vonitsába. Ennek több oka is van, egyrészt nagyfokú lustaságom, még bőven ráérek ( 10-én, csütörtökön érkezik Hidasi család Korfura), de hozzájárult az időjárás is. Miközben hallom, hogy otthon kitört a nyár, itt napok óta nem erős, de igen hűvös nyugati szél fúj, az ég felhős, lóg az eső lába, időnként esik is, meg néha dörög az ég. Szóval nem indulásra csábító idő, gyakorlatilag a szalonban fekszem és olvasok. Betakarózva!

Ráadásul a véletlennek köszönhetően, igen kiváló, védett kikötőhelyem van. A hét elején még a móló túlsó, keleti oldalán álltam, de egy kikötéssel bénázó nagy holland vashajó elvitte a horgonyláncomat, az akkor éppen erős keleti szél kezdte Starcatchert azonnal elfordítani és a mólóra nyomni, így menekülőre fogtam, és átjöttem a móló másik oldalára, ahol még éppen volt egy hajónyi, párhuzamos hely egy francia kolléga és a halászcsónakok között. Aztán éjszaka bedurvult a továbbra is keleti szél, ezen az oldalon viszont teljes békében és biztonságban tudtam aludni. Mellesleg a malőrök után a vashajó is meglépett, sehogy sem sikerült nekik rendesen kikötni. És még én szorongok a kikötői manővereim miatt! Ugyanaz nap egy katamaránnak is sikerült lekoccolni a mólót, pedig neki két motorja is van, igaz, az ember rajta egyedül volt.

Szóval Vonitsa, Mütyür barátunk azt mondaná rá, mint tavaly Skioniban: Mi a francért kellett erre a nyomorúságos proli helyre jönnünk, ahol nincs semmi? És ez így igaz, de én pont az ilyen helyeket szeretem, meg biztos bennem van a nosztalgia is, a 2015-ben itt töltött 45 nap miatt. Mondhatni második otthonom.

Valóban nem egy világváros, ráadásul a rossz idő miatt most szinte semmi élet. Apró változások azért vannak, például a kis főtéren 3-4 új kávézó is nyílt, pedig az élet a tengerparti tavernákban zajlik.

Nem sokat változott öreg fodrász barátom sem, hacsak azt nem számolom, hogy még görnyedtebb, és már csak egy fog lóg a szájában. Mivel nem volt türelmem, hogy kivárjam, amíg milliónyi apró ollócsattogtatással levágja a hajam és szakállam, kértem, tolja le géppel. Viszont csak egy méretű eszköze volt, így lettem tar golyófej. De majd kinő, meg ez kényelmes is. Bár Lujzi unokám kérte otthon, hogy növesszem meg újra hosszú kalózosra, mint az első évben, de inkább eltekintek tőle.

Még egy apró story a görögök lazaságáról, még az előző hetekből. Meganissin vettem a hentesnél 2 nagy szelet tarját, hogy együnk már valami húst is. Otthon, vagyis a hajóban láttam, hogy az eladó asszonyság összekeverte a csomagokat, mindenféle csirkedarabok voltak benne, mint kiderült, ráadásul a saját apjának összekészítve. Amikor visszavittem, nagyon örült, felhívta a papát, aki egy percen belül megérkezett a valamikori Verhovina vagy Babetta jelegű mopedjén, kicseréltük az árút, mindenki örült és jót nevetett, semmi feszkó vagy probléma.

Nem tudom a továbbiakat, ha ilyen marad az idő, még holnap sem indulok, de remélem legközelebb már máshonnan jelentkezem.