Meganisi, október 3. kedd

Előző bejegyzésem utolsó mondata az volt, hogy esik, dörög, villámlik. Sajnos meg is lett a folytatása. Csütörtök délelőtt vízre kerültem, és azonnal el is indultam a csatorna irányába, vitorlával, változó erősségű ( 2 és 20 !!! csomó között) és irányú szélben, szürke ég alatt. Kemény munkával este 6 körül megérkeztem a csatornához, mint kiderült ott aludni nem lehet, viszont életemben először csak nekem nyitották ki, és várakozni sem kellett. ( Ez volt a hetedik átkelésem, de mindig konvojban mentünk és általában kell várni 1-2 órát).

Immáron a Korinthoszi öbölben, kedvező széllel megcéloztam Kiatot, ahol tavasszal is megálltunk, nagy, a nyugati széltől hatalmas mólóval védett kikötő. Este 9 körül értem oda, közben a szél egyre esősödött, és sajnos a nagy móló ide, nagy móló oda, most Észak-Északkelet felől fújt, és a hullámok szépen behömpölyögtek a kikötőbe. Bár rendesen ki voltam kötve ( párhuzamosan a mólóhoz), kipufferezve, azon az éjszakán ismét nem aludtam, szó szerint egy percet sem. Nem csak a szorongás miatt, hogy baja ne essen a hajónak, de újra a zajok, a csapkolódás, imbolygás, rázkódás, stb.

A pénteki nap félkómában töltött lődörgéssel telt, főzni sem tudtam természetesen, egész nap egy gíroszt ettem. És a szél csak fújt-fújt, időnként 30 csomó körüli pöffökkel. Néha az eső is esett, de az már fel sem tűnt. Közben további kikötőköteleket tettem ki, előre, hátra, középre, még a főárbocra is kötöttem egyet ( összesen 15, ebből 3 el is szakadt a két nap alatt).

És ekkor történt szégyenszemre az, ami az alcímben szereplő parancs ( szó szerint: „Hajót elhagyni!” ami süllyedés vagy más nagy havaria esetén hangzik el). Életemben először, fájó szívvel sorsára hagytam szegény Starcatcher-t és a költséggel sem törődve elmentem egy szállodába aludni, kb 13 órát.

Szombat délelőtt valamivel kevésbé volt drámai a helyzet, de a szomszédok ( akik közül senki nem aludt a hajókon) megnyugtattak, hogy majd estére újra keményebb lesz. Ráadásul néhány helyi lakós, majd a parti őrség is szólt, hogy nem jó helyen parkolok, oda egy nagy teherhajó fog érkezni. Ennek volt is előjele, mert két hatalmas autódaru és ég tudja hány köbméteres markolókanalak voltak már előkészítve a mólón.

És akkor döntöttem: el innen, menekülni, minél előbb a békés kis Ionian-Balatonra megérkezni!

Délután 1-kor el is indultam, eredetileg arra gondoltam, hogy megállok Trizonián, ahol szintén töltöttünk egy éjszakát májusban. De elvetettem, nem volt kedvem a sötétben bemanőverezni a marinába sziklák között, meg bennem volt az indulat is, hogy tovább-tovább, elegem volt a Korinthoszi öbölből! Mit nekem egy újabb éjszaka nem alvás!

Szerencsére ebben az esetben igazam lett, estefelé egy pillanatra még a nap is előbukkant ( kb 3 nap után), és éjszaka fokozatosan tisztult az ég, a szél továbbra is megfelelő volt. Hajnali négykor haladtam át a Rion-híd alatt, délelőtt látszottak Kefalonia és Ithaka partjai.

Először Kefalonia déli végén lévő Porosban terveztem megállni, de egyrészt fizetős, viszont áram nincs, de általában elég zsúfolt. Meg még mindig bennem volt az ideg, menni, haladni haza felé! Különben is az „Odüsszeia” stílusos befejezése Ithakán kell, hogy legyen, így még megtoldottam 20 mérfölddel, ekkor a leálló szélben már motorozva, 28 órás folyamatos utazás végén megérkeztem Friskesbe.

Gondoltam, ott el leszek akár több napig, nagyon bájos, szintén a sok kedvenc hely egyike. Igen ám, de hétfőn reggel arra ébredtem, hogy ropognak a kikötő kötelek, recsegnek a pufferek a betonon, és szépen imbolyog a bárka. Persze semmi olyan helyzet nem volt, mint korábban, a szél sem fújt, csak ide is begörögtek a hullámok, sajnos a másik, védettebb oldali kis móló teljesen tele volt.

Na ebből újra elég, csendet és békét akarok! Viszont még van egy bő hetem a kidaruzásig, azt valahogy, lehetőleg kellemesen el kell tölteni. Kinéztem a pilotból egy apró szomszéd kis szigetet ( Atoko), ahol nagyon ajánl egy szép, békés, tiszta, védett öblöt. Hát akkor nézzük meg, legalább valami új, ott még nem jártunk. Elhaladtam előtte, valóban gyönyörű, de nyilván mások is olvassák a pilotot, én lettem volna a tizenegyedik, szinte egymásba értek a horgonyon álló hajók, elvégre szezon vége, október van. Ez is elvetve!

Végül, járt utat járatlanért el ne hagyd alapon, tovább jöttem Meganisire, a már sokszor – vendégekkel is - meglátogatott Abelike/Port Atheni, a vese alakú öbölbe. Na persze kevesen itt sem vagyunk, de mégis tágasabb. Este a kecskeösvényen átmentem Vathi faluba is, bevásároltam, főztem végre egy meleg ételt, és most végül is jól vagyok. A következő hetet így ellébecolom, az utolsó napokat valószínűleg már Vonitsában pakolászva.