Porto Kuofo, augusztus 8.
Jó régen nem jelentkeztem, most közzé teszem 1-jén érkezett kedves vendégeim ( Szilvi, Gyuszi, Kriszta és Lexi) írását az elmúlt hét első négy napjáról. Ime:
Első nap - Megérkeztünk és onnan folytathatjuk – szólt Gyuszi, amikor elkezdtük írni a blogot :-)
A tavaly augusztusi fantasztikus egy hét emlékeiből éltünk egész évben... Ennek megfelelően baromira vártuk az idei vitorlázást. Most a túránk ötödik napján írok és ismét csak azt tudom mondani, hogy megérte.
Nea Skioni kedves városában beszéltük meg a találkozót és várakozásunknak megfelelően kapitányunk már a helyi buszmegállóban hűsölve várt bennünket. Kész mázli, hogy észrevettük egymást.
Ha igazán jó kedvet szeretnétek szerezni Janeknak, akkor nem bőrönddel jöttök. Mi igazán jó kedvet akartunk szerezni, de amikor meglátta a teli csomagtartót – ami nem kicsi egyébként – döbbenet ült ki az arcára. Azóta is azt hallgatjuk, hogy nem fogy el ez a sok kaja.
Tehát kedves utánunk jövő csapat, majd meglátjátok hagytunk-e nektek bármit is. De főleg sajtból sikerült kereskedelmi mennyiséget hozni – úgy készüljetek. Janek kérésére azt is megemlítem, hogy lekvárból sem keveset hoztunk.
Másnap reggel 12-kor sietve elhagytuk a kikötőt – ez epés megjegyzés volt Janek részéről persze, mert már 11:50-kor úton voltunk. Szél ugyan nem volt sok, de több méteres hullámok igen. Csapatunk új tagja, Lexi így hamar megtapasztalta a hullámok mélységét és szépségét. Gyomorforgató hatását a hajó oldala bánta – hisz nagy okosan reggelire házi kolbászt ettünk. Becsületünkre legyen mondva, hogy a szél híján is gyönyörű vitorlázással értük el célunkat, Skopelost 10 órás túrával. Ez az idő nem is tűnt soknak, ahhoz képest, hogy kapitányunk az utolsó szakaszon is 'már csak 1-2 óra és ott vagyunk' biztatással örvendeztetett bennünket. És így legalább Gyuszi is újra feleleveníthette a vitorlák kezelésével és a kormányzással szerzett tavalyi tapasztalatait. Arról nem is beszélve, hogy Szilvia kormányozta be a hajót a kikötőbe. Sikerült a kikötő celeb oldalára állnunk, a háromszor akkora yachtok közé és a hajnali kettőig nyitva tartó bárok közvetlen közelébe. Ezt akkor még nem bántuk, de amint nyugovóra szerettünk volna térni, már láttuk, hogy hibát követtünk el. Akkor még nem sejtettük, hogy nem is ezzel lesz a baj, hanem a mellettünk éjszakára üresen maradt charter vitorlással, aminek árbóc kötele egész éjjel csattogott.
Harmadik nap – kirándulás Mamma-mia felsőre
Ez a nap is rohamléptekkel indult. 11-kor már mentünk is robogókat bérelni és komoly alku tárgyalásokat követően, valamint a svéd-magyar-görög megbonthatatlan barátságra és jövőbeni gazdasági kapcsolatokra való tekintettel az 50 köbcentis motorok áráért 150 köbcentiseket kaptunk. Erre azért is szükség volt, mert ketten-ketten ültünk egy motoron és bármily törékeny lányokat is kellett szállítani rajtuk, azért a hegymenethez szükség volt pár plusz lóerőre. Gyönyörű strandokat, sziklákat, öblöket és falvakat láttunk. Loutraki falujában egy festői kilátással bíró teraszon ebédeltünk, majd Perivoli sziklás strandján hűsítettük le magunkat hatalmas hullámok közt. A kabócák mindeközben semmit sem pihentek, nem kímélték magukat és ezerrel csicsegtek végig. Este 6 körül értük el a Mamma-mia forgatási helyszínét és mivel ekkor már csak 40 fok árnyékban, nem is esett túl nehezünkre megmászni a közel 40 méter magasan fekvő kápolnát. Szerencsére az amerikaiak a forgatáskor tettek korlátot a kb. félméter szélességű lépcsősor mellé, ami jól jött időnként – főleg lefelé jövet –, mert a lépcsőfokok elég magasak voltak. Vadregényes partszakasz tárult a szemünk elé és a tetőn kellett rájönnünk, hogy a filmben lévő templomnak semmi köze nincs az ott található pici kápolnához, ami ettől függetlenül is nagyon szép persze. A csúcson fújtunk egyet, Szilvia készített egy Gyuszi számára előnyös videót, majd folytattuk utunkat vissza a hegyekbe. Szilvia másik kiemelkedő képessége az érett fügék észrevétele – a kóbor kutyák, macskák, birkák, kecskék odacsalogatásán kívül. Így aztán elidőztünk kicsit útközben egy-egy fa mellett lelegelve annak minden elérhető érett gyümölcsét. A hegyi úton aztán Skopelos városát a hegy oldalában lévő ortodox görög templomnál értük el, majd onnan ereszkedtünk le tovább a kikötőbe. Esténk a szokásos legfinomabb pisztácia fagyi keresésével telt, majd egy-egy pohár borral folytatódott a Starcatcher fedélzetén.
Skopelos hátulról
Szép lassan körbevitorláztuk a fél szigetet és Nea Klima kikötőjébe értünk. 'Mindenki ellenség' felkiáltással végig versenyeztük az utat – mi azért minden esetre felkészülve integettünk az összes általunk lehagyott és bennünket megelőző hajónak is. Nea Klima strandja tökéletes a felhevült testek lehűtésére és a turista tömegek mellőzésére is. Gyűjtögető életmódot folytatván Szilvia kis köténykéjét teleszedte fügével. Valamilyen hihetetlen módon a helyiek figyelmét elkerülte a strand mellett álló fügefa és rajta a sok érett füge. A férfiak ezalatt elmentek vadászni és halászni – azaz feltérképezték a helybéli boltokat és tavernákat.
Ezt az estét tisztálkodásra is fordítottuk – na nem mintha eddig nem fürödtünk volna, de itt még mostunk is! A cockpit ládában találtunk a célnak megfelelő piros műanyag vödröt, ami mellett guggolva a kikötőben szép tisztára mostuk eddig sóval, izzadtsággal átitatott ruhaneműinket – mert bármily hihetetlen is, a fürdőruhán kívül időnként, főleg vacsorához, ruhát is öltünk magunkra. Aztán annak ellenére, hogy fedélzeti sütés-főzést terveztünk erre az estére, mégis taverna lett belőle. Janek ugyanis pontos forgatókönyvvel szolgált arról, hogy mi lesz az étlapon, amit a kedves felszolgálók minden alkalommal végig sorolva elmondanak és ezt meg akartuk mi is tapasztalni. „Tudéj kuked pásztíció, muszaka, szpagetti bolonyéze end mítbollsz in tométó szósz.' Sajnos a megfelelő hangsúlyokat még így sem tudjuk visszaadni, de ennyi elég is a rosszmájúskodásból, hisz nagyon finom halat és tzatzikit is ettünk és a háziak igazán nagyon kedvesek voltak. A vacsora végén még édességet is szerettünk volna enni, de sajnos aznap nem volt semmijük. Látván ebbéli szomorúságunkat, azért mindannyian kaptunk még egy-egy kis tányér birsalma lekvárt zárásként ajándékba. Ezen felvidulva a hajónk fedélzetén finom borocskát ittunk a vásárolt mécsesek félpercenkénti újra gyújtása mellett.
Negyedik nap – bezárt a Wella, de mi azért tudtunk még hajat mosni
A kelő nappal szinte egy időben strandolással kezdtünk. Tegnap óta összesen 2 új füge érett be a strand melletti fán, de Szilvia tekintetét nem kerülhette el. Végre hajmosás!!! használva a kikötői vízfogyasztás lehetőségét és kizárólag ökológiailag azonnal lebomló, természetbarát Wella termékeket használva jól megmostuk a hajunkat – Szilvi a kikötő peremén guggolva, térdelve én pedig a hajó lépcsőjén állva. Isteni érzés! Legalább 1-1 kilóval könnyebb lett a fejünk :-)
Hamarosan ezután a szélkanyarintó szikla megkerülésével tovább folytattuk utunkat a később Darázs-öbölnek nevezett helyre. Azért némi magyar virtusért ma sem kellett a szomszédba mennünk, hisz Janek utasítására Szilvia kormányzásával a ' leverjük azt a motorozó katamaránt egy szál génoával! Vagy majd hazudunk valami mást.' jelszóval repültünk tova a szelek szárnyán. Már amikor éppen voltak szelek. 'Húzzunk fel vitorlát? Ááá, akkor túl hamar ott lennénk' hangzott el szintén. De azért ma is majdnem végig vitorlával jöttünk és már fél 4 körül a kiszemelt öbölbe értünk, ahol azonnal úsztunk egy nagyot. A víz a türkiz és a kék összes színeiben pompázik itt és az öblöt ölelő partokon kedves házakat látni. Pár hajó mellett más nincs is rajtunk kívül, ami külön öröm. Ma már tényleg házi kosztot terveztünk, ami isteni finom rakott krumplit jelentett természetesen az elmaradhatatlan tzatzikivel – csemegeubi híján, meg egyébként is. Sajnos ez a finomság nem csak nekünk ízlett, idevonzotta a sziget összes darazsát is. Komédiába illő jelenetek közt fogyasztottuk el kapkodva vacsoránkat.
Folytatás következik.
