Skioni, július 19. szerda

Végre nagy nehezen eljutottam idáig, hogy megírjam Kevin storyját. Nem mintha rengeteg dolgom lett volna, de közbejött egy -két apróság.

Gondolom nem minden kedves olvasóm emlékszik, Kevin-nel még tavaly ismerkedtem meg, és egy, Starcatcherről történt sikeres tonhal fogás után nagyon megkedvelt engem. Eredetileg a volt Szovjetunióban született, örmény nemzetiségű ( eredeti neve Kevan Petrosjan), húszon egy-két évesen került ki az USA-ba, ott valóban a nulláról indulva építette fel az életét és vált büszke amerikaivá. Világnézete vetekszik otthoni náci barátaiméval ( lelkes Trump hívő, a feketéket le kellene lőni, a mexikóiak csak takarításra meg fűnyírásra alkalmasak, stb). Közben ő is csak egy bevándorolt, és mellesleg a papa valami főelvtárs volt a múlt rendszerben, bár most már a szülők is az USA-ban élnek. Felesége Veronyika, félig görög származású, van 2 gyerekük, talán ezért is vettek itt Skioniban egy apartmant, itt töltik a három nyári hónapot. Persze Kevinnek itt is problémája van mindennel, a görögök lusták, nem dolgoznak, semmi sem működik rendesen, bezzeg az USA-ban.

Másik fő jellemzője, hogy imád mindenféle műszaki ketyerét ( odaát is autókkal seftel, láthatóan sikeresen). Ennek megfelelően konténer számra hurcolt át minden elképzelhető gépet, szerszámot, játékot, pingpongasztalt, búvárfelszerelést, távirányítós motorcsónak modellt ( ezek csak amiket én is láttam). Idén megfejelte a dolgot egy félig quad, félig buggy, félig nem tudom mihez hasonlítható járművel – Polaris a neve –, szerintem leginkább a LEGO-ból ismert transformer játékra hasonlít, amiből a gyerekek űrhajót, harcost vagy autót tudnak hajtogatni. Mondtam, hogy nekem a közelembe ne jöjjön ezzel a cuccal, ne égessen vele, de jellemző a helyiek meg a turisták lelkesedésére, hogy amikor végig parádézik vele a falun, mindenki fel akar ülni meg fényképezkedni vele.

Na de az igazi fő attrakció a motorcsónak (speedboat) , amit szintén egy vagyonért hozott át, már tavaly nyáron meg kellett volna érkezni, de a világ körbeutazása után csak szeptemberre jutott el Szalonikibe. Ennek következtében csak most júniusban került vízre, de öröm helyett csak fokozza Kevin frusztrációját. Nagy nehezen kibulizta, hogy az egyik móló mellett párhuzamosan parkolhasson ( mert ő egyedül nem tud beállni farral), a partot kipárnázta autógumikkal ( nekem is volt szerencsém segíteni, este 11-ig), és állandóan reszket, hogy valami baja lesz, mossa, takarítja, törölgeti, fejel lefele derékig a motortérben van, de nem mer menni vele. Az eltelt egy hónap alatt egyszer tettünk egy próbakört, azt is az én rábeszélésemre.

Meg kell vallanom, bár kíváncsi voltam, egy cseppet sem kedveltem meg a dolgot. Olyan érzés, mintha az ember egy nyitott repülőben ülne, dübörög a kettő darab csuda tudja hány száz lóerős V8-as Mercury benzinmotor, ráz, ahogy zökken a hullámokon, folyamatosan kapaszkodni kell, még bikinis lányokat sem lehetne a lapos orrfedélzetre kiültetni.

Igazából ez egy versenyjármű, amit használat után trélerrel kihúznak a partra, szóval valóban nem az itteni hajókázáshoz való. Mondtam Kevinnek, fogja a családot, menjenek el egy szép öbölbe, horgonyozzanak le, strandoljanak, élvezzék, de szerintem erre sosem fog sor kerülni.

Még ehhez a történethez tartozik, hogy a két gyerek keresztelője lesz most hét végén ( bár már 8 és 3 évesek), ennek örömére összegyűlt az egész család a világ minden tájáról. Többek között Kevin öccse, Ernest is. Kedves bátyja állandóan gyalázta, ha mesélt róla, hogy link, komolytalan, gyerekes, semmire sem való. Ehhez képest a srác ( pont Marci fiammal egyidős), teljesen jó fej, nyitott, tájékozott, érdeklődő, csomó nyelven beszél, keményen sportol – országúti kerékpár – valami EU-s intézménynél dolgozik Brüsszelben, szóval pont az ellenkezője mindennek, amit hallottam róla.

Mivel szó volt arról, hogy eljönne egyet vitorlázni, és vasárnap éjszakától nagyon-nagyon durva időjárást ígért az előrejelzés, így mindenki elmenekült innen a már szintén emlegetett Porto-Koufo öbölbe, ami sokkal védettebb. Így tettem én is, erre az útra hívtam meg az öcsit. Teljesen jól működött elsőre mancsaftként is, átvészeltük a vihart – annyian voltunk, hogy a hajók egymáshoz voltak kikötve, mint a Balatonon Keszthelyen a Pünkösdi Regatta idején -, vidám két napot töltöttünk el, tegnap pedig végre igazi örömvitorlázással visszatértünk Skioniba.

Még annyit említenék meg, lehet, még ritkábban fogok jelentkezni, mert most vasárnaptól szeptember elejéig folyamatosan vendégeim lesznek, a program pedig mindenkivel nagyjából ugyan az. Persze ha valami izgalmas történik, vagy valaki hajlandó vendégposztra, akkor az ki fog kerülni.