Skioni, június 6. este

Kérem szépen, van egy igen nagy baj. Sajnos a kamerám továbbra is furcsán működik, és lehet, hogy csak Marci érkezése fogja megoldani, vagy lehet, még ő sem. Azt is el tudom képzelni, hogy nem én bénáztam, csak lejárt az ideje, végül is egy nagyon egyszerű pocket camera, ami még Marcié volt gyerekkorában. Így aztán az egész blog gyengécske, tudom, képek nélkül nem sokat ér.

Ettől függetlenül azért csak rátérek mai témámra, bár kicsit félek, valakiket meg fogok sérteni, még akár közeli barátaimat is.

Azt is megfogadtam korábban, hogy ezekben a bejegyzésekben nem politizálunk ( igaz, ez is megdőlt két éve, amikor itt a népszavazás volt az EU kölcsönök ügyében). Ez most persze nem politikáról, inkább az emberi kapcsolatokról szól.

Ugye mi magyarok nagyon vendégszerető, barátságos népnek tartjuk magunkat, főleg a szocializmus idején volt ez a közvélekedés. Aztán a rendszerváltás után szerintem ez bőven megdőlt, részben a mindenféle bajaink miatt, és úgy látom, hogy most már inkább a dögöljön meg mindenki, ha szegény azért, ha meg gazdag, pláne, és hagyjanak békén, ne üljenek a közelembe az étteremben, ne közlekedjenek az M7-en amikor megyek a Balatonra stb. a jellemző.

Na viszont, ezen a fél-ázsiai Balkánon pont fordítva működnek a dolgok, és éppen ezért élhető.

Kettő példa:

Még tavaly megismerkedtem itt Skioniban egy mesteremberrel, aki hajókat szerel, javít, karbantart, név szerint Dimitrisz. Most is hozzá fordultam, hogy a még két éve leszakadt korlát ügyében segítsen. Ő ugyan nem dolgozik rozsdamentes alkatrészekkel, de megrendelte, leszállíttatta, és a saját részére egy fillért nem kért. Igaz, ma este meghívtam egy sörre, de gondolom, jó ha van egy ilyen kapcsolat. Mellesleg lefotóztam a műhelyét/irodáját, benne gyönyörű hajómodellek, de sajnos azokból is csak homályos foltok maradtak.

Másik: tegnap este mellém parkolt egy 44 lábas komoly hajóval egy nagyon jó kiállású, idős görög úr. Megkérdeztem, tudna-e ajánlani valakit, mert a három hete elszakadt nagyvitorla javítása még nem történt meg. Adott egy telefonszámot, és holnap már megyek is Szalonikibe a vitorla varró mesterhez. Persze biztos az interneten is meg lehetett volna találni, de mennyire más így.

Konklúzió: egy segítés a kikötésnél, egy köszönés, egy kérdés, hogy mi újság, hogy vagy, nagyon is sokat jelent. Szóval szerintem nem ellenségeskedni kell, hanem kommunikálni a társainkkal.

Mondjuk ennek kicsit az ellentettje, vagyis az én apró önzésem, hogy nem merem elhagyni kiváló kikötőhelyemet, mert az utóbbi napokban úgy megszaporodtak a vitorlások itt Skioniban, hogy már egymást lökdössük, és a helyi halászok szinte alig férnek be a saját helyeikre. Ja, ingyen kikötő, plusz most már beindult a szezon.

Elnézést a lelkizésért, de más téma amúgy sem lett volna.