Továbbra is Korfun, szeptember 4.

Előző bejegyzésben jeleztem, mivel időm rengeteg, szél a napokban abszolút nem volt ( annál inkább meleg), rászántam magam az albániai kirándulásra. Saját hajóval a hatósági formaságok miatt nem érdemes, maradt a szervezett kirándulás ( aminek egyébként én nagyon nem vagyok híve).

Kedvenc görögjeim újra tudtak meglepetést okozni: itt Korfu városában, ahol minden a turizmusról szól, szerda délután nem voltak nyitva az utazási és jegyirodák, így másnap egy nappal későbbre, péntekre ( szept 2.) tudtam befizetni.

Már az indulás is időutazás jellegű volt, szovjet gyártmányú szárnyashajó, és hosszas sorban állás az útlevél ellenőrzésnél ( amitől ugye mi „schengeniek” el vagyunk szokva, már ameddig így marad). De ezzel még nem volt vége, az utazási irodában valószínűleg csak a hajójegyet kellett kifizetni, a többit majd induláskor, mondta az ügyintéző hölgy. Így is történt, az útlevél macera után, a hajó előtt egy kisasszony felállított egy kemping-asztalt, és a kb 70-80 embertől egyenként szedte be a további részvételi díjat és adta oda különféle kuponokat. Igazán korszerű és gyors megoldás!

Ennek következtében pont 45 perc késéssel indultunk, de a szárnyashajó bő fél óra alatt átrepített a Korfuval kb szemben lévő, Saranda/Sarande nevű városba. Saranda görögül negyvenet jelent, töprengtem, vajon van-e összefüggés? Mint később az egyébként nagyon agilis, lelkes, és négy nyelven beszélő idegenvezető leányzótól megtudtuk: igen, van, a legenda szerint negyven szerzetes áldozta az életét valamikor a városért.

A kikötőben buszokra szálltunk, majd azonnal megálltunk egy szállodánál kávé+WC szünetre ( na az ilyenek miatt nem szeretem a szervezett utazásokat).

Maga Saranda egyébként kicsit csalódás volt, semmi „albános” hangulatot nem éreztem. Gyakorlatilag olyan, mint egy csóróbb görög város, csak annak bája nélkül, csupa kocka új szálloda és apartman, tengerparti kávézó, gyakorlatilag a rendszerváltás után épült üdülőhely. És annyira nem is olcsóbb, mint vártam, igaz, pl. cigit fél áron vettem. Viszont nagy szegénység sem látszik, az autók sem csak a legendás, Németországból szerzett öreg Mercédesekből állnak ( azért egyet lefotóztam). Igaz, az egy főre eső Mercik száma valószínűleg így is nagyobb, mint akárhol Európában, beleértve magát Németországot is.

A kirándulás fő attrakciója amúgy a Butrint nevű ókori romváros volt ( annak idején Buthrotum, fénykora Augustus idején). Az ottani látnivalókat nem részletezem, a szokásos story ( hellén, római, bizánci, török korszakok, szentély, fürdő, fórum, bazilika, aquaduct, erőd ), ami érdekessé és széppé teszi, hogy a romok mellett természetvédelmi terület is, valóban megkapó és hangulatos, erdős, árnyas, ligetes az egész környezet. Emiatt az ásatásokat nem is folytatják, hogy ne kelljen az erdőt rombolni.

Utána ebéd a már reggel megismert szállodában, elég gyenge, se íze se jellege turista menü, igaz, bőséges svédasztalos tálalásban.

Délután tovább buszoztunk kicsit a hegyek közé egy folyó forrásához, amit „Kék Szemnek” hívnak, valóban gyönyörű környezetben tör fel a föld alól a kristálytiszta, hideg víz. És persze illik megkóstolni, de annyira nem volt nagy szám az egész, szerintem inkább az idő kitöltésére szolgált. Aztán vissza Sarandába, a hajó indulása előtt még egy óra lötyögés.

Viszont, köszönhetően idegenvezetőnk már említett lelkesedésének, aki ráadásul mindent legalább kétszer-háromszor elmondott, nagyon offé lettem albán történelemből, és mai statisztikai, gazdasági adatokból.