Vonitsa, július 31.

Akkor folytatódjon a beszámoló a hetekkel ezelőtti eseményekről. Perdika ( Aegina déli csücskén) falujában egy kellemes estét töltöttünk, végre én is kezdtem jobban érezni magam. Természetesen a kikötőben nem volt hely, mint előzőleg írtam, horgonyon és a parti sziklákhoz kötve parkoltunk, a bocival szálltunk partra, kedves vendégeim hölgytagjainak ezt is szokni kellett, de vidáman viselték. Minden rendben is volt, de másnap hajnalban feltámadt a szél, az öböl elég nyitott, újra recsegés-ropogás, rángatózás. A szomszéd hajók kezdtek menekülni, és mivel alvásról már úgysem lehetett szó, gondoltuk mi is elindulunk, 1-2 óra múlva világos lesz, és amúgy is tovább akartunk haladni. Horgonyt fel, éppen elhagytuk az öblöt, amikor felforrt a hűtővíz.

Na nekem újra ideggörcs, de végül is vitorlával elég jól haladva eljutottunk Methano félsziget Vathi halászfalujáig, ami mellesleg szintén egyik kedvenc helyem. Szokásos műsor, strand előtt horgonyzás, partra evezés, segítség kérés, egy halász szépen be is vontatott a kikötőbe. Sajnos nem voltam képes a hűtővíz eltűnésének okát megállapítani, ezért a bicebóca kikötőmester, Costas segítségét kértem, aki rövid idő után szerzett is egy szakembert. Szégyenemre egy perc alatt rájött, hogy a motornak/hűtésnek semmi baja, csak egy cső, ami a motorból a bojlerbe vezeti a vizet ( hogy használati meleg víz legyen), az ment szét. Ezt a csövet kiiktatta, és máris minden rendben volt., na persze ez a buli sem volt ingyen.

Következő nap először vitorlával, aztán sajnos motorral folytatva nekivágtunk a hosszú útnak, át a Korinthoszi csatornán majd öblön, 32 óra pöfögés után érkeztünk Kefalonia déli csücskére, Porosba.

Utána már végre semmi malőr nem történt, meglátogattuk a „szokásos” helyeket, Assos, Meganisi, Papa Nicholas barlang, stb. Nem tettünk hosszú utakat, és igyekeztünk minden nap vitorlázni is, akár cél nélkül. Végül is, minden jó ha a vége jó, 23-án este kikötöttünk Vonitsában.

Ezekben a napokban én nem fényképeztem, részben mert mással voltam elfoglalva, részben az összes látnivaló már szerepelt a korábbi ( nagyobbrészt tavalyi) bejegyzésekben.

Viszont legnagyobb örömömre, és ismételten gyermeki lelkesedésemre, az egyik sétavitorlázás közben, egyszer csak egy ismerős, nagy, tradicionális vitorlás tűnt fel, ami nem volt más, mint Rhea of Nyburg ( tavaly külön bejegyzést szenteltem neki, de akkor csak a vízre rakást láttam, és vitorlák nélkül). Most azonban szépen, teljes vitorlázattal, tele utasokkal haladt. Persze amennyire lehetett, megközelítettük, és lőttem pár képet, ezekkel búcsúzom.