Skioni, június 12.
Most utólag jöttem rá, nem biztos, hogy mindenkinek világos, miért törekedtem én a Szaloniki reptér közelébe. Természetesen a ma esti hazautazás miatt, aminek oka Dia és Marci esküvője, ha esetleg valaki nem tudta volna. Mire ez a bejegyzés megjelenik, már Budapesten leszek, remélhetőleg kisebbik unokám társaságában.
Na de vissza az elmúlt pár naphoz. Az éjszakai motorozás után, csütörtök reggel aludtam pár órát, felébredéskor újra realizáltam, hogy sem egy falat ennivalóm ( az utolsó doboz szardiniát az éjszaka folyamán ettem meg), sem egy fillér készpénzem, és mint már írtam, Skioniban még ATM sincs, a legközelebbi kb 15 kilométerre. Az egyik boltos koma javasolta, hívjak taxit, de az oda-vissza kb 30 EUR-t sokallottam volna taxira költeni. Végül is időm van, nekivágtam gyalog, ráadásul pont a déli melegben. Közben próbáltam stoppolni is, ami itt nem nagyon divat, sokan arckifejezésekkel és kézmozdulatokkal tudomásomra is hozták, kb közölve, hogy mit akarsz te marha?
Ennek ellenére, pár km séta után felvett egy munkásember ( festő vagy köműves lehetett) és le is tett az ATM mellett. Visszafelé pedig szinte pillanatokon belül megállt mellettem egy lepukkadt, öreg Toyota pickup, se lámpái, se tükrei, pláne nem rendszáma. Benne Theo, 75 éves nyugdíjas, aki nagyon megörült, hogy magyar vagyok és tudok németül, mert ő évekig dolgozott, gondolom akkor még Nyugat-Németországban. Nagyon jól elbeszélgettünk, bár az ő németje vetekszik az én görögömmel, pl amikor a fiairól mesélt, a következő hangzott el: "Ich haben – ez eleve többes szám – zwei Juden", ami nem azt jelenti, hogy zsidózott volna, hanem zwei Jungen ( ami kb fiatalember). Amúgy összsen 4 gyereke és 12 unokája van.
Skioni határában mondta, hogy még van pár perc dolga, vagy kiszállok és elballagok, vagy megvárom, én az utóbbit választottam. Lekanyarodtunk az országútról kisebb, szerényebb nyaralók közé ( ismét otthoni, szelidi hangulatot éreztem), ahol az egyik telken egy idős hölgy fogadott, és a feladat a már korábban levágott fű összegereblyézése volt. Természetesen segítettem, konkrétan én gereblyéztem, Theo pedig a kocsira pakolta. Na ettől aztán akkora lett a barátság, hogy Skioniban elvitt a házához, megmutatta a "gyárát", ami egy lakatosműhely egy fészerben, de kettő fia valóban ott dolgozott. Megkínált saját készítésű tzipurójából (rettenetes volt, kb mintha magyar házipálikát izesítenénk ánizzsal, úgy látszik, itt már érvényesül a bolgár hatás, ld Mastika). Kaptam egy befőttes üveg saját oliva bogyót is, az viszont nagyon finom volt. Természetesen olajfa ültetvénye is van Theo papának. Végül elszállított egész Starcatcher-ig, ahol nagy barátságban elváltunk.
Már elkezdtem rendezkedni a hazautazáshoz, extra kikötő köteleket és egy második horgonyt is kihelyeztem, a bocit pedig kitettem a mólóra, hogy ne lötyögjön egy hétig a vízben. Úgy látszik, az öreg csónak forma vonzza a gyerekeket, mert két, a papájával sétáló szerb kisfiú bele is mászott, a végén felajánlottam nekik, hogy menjenek egy kört, éltek is a lehetőséggel, sajnos a papa nem nagyon tudott angolul, beszélgetni nem igazán tudtunk, de javítottam a magyar-szerb kapcsolatokat.
Ugyancsak a bocinak és egy apró fiúcskának köszönhetem, hogy megismerkedtem Kevinnel, aki örmény, az USA-ban él ( konkrétan autókereskedése van LA-ban) , felesége görög, és itt van nyaralójuk Skioniban, ráadásul ő is vizi ember, éppen várja, hogy megérkezzen Amerikából a böhöm motorcsónakja ( 800 LE!!) Addig beszélgettünk, míg Kevin felajánlotta, hogy elvisz Szalonikibe, mert ő amúgy is megy vasárnap. Hát ma délig kiderül, ebben az esetben nem kell buszoznom, bár az sem tragédia.
Más téma, de tavaly is sokszor szóba került, miket főzök. Hát a repertoár elég szűkös, és erősen keveredik benne a magyar és görög konyha, éppen hogy sikerül. Egy otthoni háziasszony vagy Ákos barátom elájulna, de azért a végeredmény ehető szokott lenni. Pénteken például padlizsános lecsót föztem, de itt ugye füstölt áru nincsen, viszont szerettem volna valamivel feldobni, hogy ne csak zöldség legyen. Végül tettem bele egy csomó apró polipot ( sajnos persze konzerv), tehát lett belőle polipos lecsó, vagy lecsós polippörkölt. Teljesen elfogadható, sőt finom lett, máskor is főzök ilyet, esetleg a polip helyett apró rákokkal, pláne, ha tudok venni frisset.
Most búcsúzom, legközelebb 20. után jelentkezem, ha visszatértem a családi eseményről.
