Ami nem a tengerparton helyezkedik el (mármint Athén), ezt Keán a kompjegy árusító hölgytől tanulhattam meg, ha korábban esetleg nem tudtam volna. Miután tisztáztuk, hogy OK, Pireusz a kikötő, és ő is megenyhült, közölte, ja, oda nem megy komp, csak Lavrióba. Így aztán május 18-án, szerdán ismét átkeltem a szárazföldre, ezennel nem Starketcherrel, hanme tömegközlekedéssel.
Az utazás oka, hasonlóan a tavalyi vízpumpás kiránduláshoz, ismét egy alkatrész ( mélységmérő) érekezése volt, amit régi charteres ismerőseim – Sassa és Thomas házaspár – cégének címére rendeltem, részben azért is, hogy egy rövid üdvözlés erejéig találkozzunk.
Tehát korán, az első lehetőséggel átkompoztam Lavrioba, elsétáltam az általam már ismert buszmegállóba, ahol természetesen semmi nem volt kiírva, néhány politikai plakáton, egy pizzéria és egy szönyegtisztító reklámján kívül. De álldigáltak ott emberek, hát odaálltam én is, és egyszer csak meg is jelent az Athén feliratú busz. Ilyen egyszerűen történnek itt a dolgok.
A Lavrio-Ahtén távolság légvonalban kb 40-45 km, ezt a busz jó két óra alatt tette meg. Ennek bő fele különböző hegyi falvacskák egy kocsinyi szélességű utcáin tekergés, a másik fele Athénen belül, óriási forgalomban, egyirányú utcákon araszolás. Egyszer a reptéri autópályára is felmentünk, csak azért, hogy pár perc múlva lejöjjünk róla. Visszafelé ráadásul ez a rész kimaradt, de még több falucskában tekeregtünk. Maga a lassú utazás egyáltalán nem volt unalmas, a táj impozáns, a faluk, vagy inkább kertvárosok egybefüggő sora, nagyon takaros, egyáltalán nem szegényes, és a rengeteg a növény, virág, a kertekben és a köztereken is. A busz ablakán keresztül lőtt néhány fotóból ez sajnos nem nagyon látszik. A visszaút még vidámabb volt, a vezetőnek mindenkihez volt pár kedves szava, "természetesen" szólt a helyi könnyűzene, a kalauz néni – mert itt még ilyen is van – ruházata pedig nem tudom mennyire felelt meg a helyi Volán előírásainak, konkrétan barbirózsaszin farmer és lila póló, a hölgy kb 110 kg, keze kicsit koszos, viszont szép zöldre voltak festve a körmei. Aztán az egyik falu szélén ő is leszállt, onnantól nem kellett jegyet venni, igaz, nem is volt több felszálló Lavrioig.
Maga az Athénban töltött pár óra nem volt nagy kaland, tömeg, zaj, rossz levegő, sosem volt a kedvencem. Igaz, van azért hangulata, valahogy egy nyugati nagyváros és mondjuk Damaszkusz keveréke. Sassáék barátságosan fogadtak, de nem igazán foglalkoztak velem, mert éppen egy húsz hajóból és 200 emberből álló céges vitorláztatás megszervezésével voltak elfoglalva, így aztán egy kávé és negyed óra után el is indultam visszafelé.
