Vonitsa, április 19, kedd

Miután kedvenc báránysütőmmel megelőztem az eseményeket, röviden összefoglalom a korábbiakat.

Április 6-án ( szerdán) indultunk V. Lacival ( aki tavaly is segített az indulásnál és a végén motor problémák + görög Húsvét miatt nem sikerült Bari-ba elszállítani), egy másik barátom jóvoltából az ő öreg VOLVO 740-ével, rogyásik pakolva. Egy gyevgeliai alvás és sligovicás, csevapcsicsás vacsora után csütörtök délben meg is érkeztünk Aktioba, ahol Starcatcher-t szerencsére abban az állapotban találtuk, ahogy tavaly hagytam. A következő pár nap intenzív karbantartási munkával telt, amit most nem akarok részletezni, olajos-zsíros kezek és rongyok, nem győzöm leírni, Laci mennyit dolgozott, olyasmiken is, amihez én nem mernék hozzányúlni ( főleg elektromosság).

De hétfőn délután már úszott is az öreg bárka, és mivel a sólyában igen erős nyugati szél fújt, nem akartam ott éjszakázni, hanem rögtön tovább jöttünk, hova máshova is, mint tavalyi táborhelyemre, Vonitsába.

Hogy ne csak munka, hanem hajózás is legyen, egyből ellátogattunk a tavaly oly sokszor megénekelt Paxi szigeti Lakka-öbölbe, ahol nem horgonyon, hanem a partfalhoz kötve parkoltunk. Mint a mellékelt fotó is bizonyítja, mi voltunk az idei első fecske, ilyen üresnek még nem láttam az öblöt.

Szintén fotóval dokumentált, hogy a tengerbe is bele kerültem, az egyik helyi hajósnak akartam segíteni, aki valami alkatrészt ejtett a vízbe, de nagyon hideg volt, a fejemet beledugni és lemerülni képtelen voltam. Azóta már Vonitsában kétszer is úsztam, igaz, elsősorban tisztálkodási, és nem élvezeti okokból, de egyre bírhatóbb, és még csak április van.

Egy élszakát Paxi „fővárosában”, Gaios-ban is töltöttünk, és péntek estére, végig kellemes széllel vitorlázva visszatértünk Vonitsába. Ilyen szempontból szerencsénk volt az egész kirándulás alatt, mert az oda-vissza kb 80 mérföldes úton összesen kevesebb, mint 10 órát ment a motor, és ebben a kikötések, horgonyzások, indulások is benne voltak.

A szombat lötyögéssel, de nem eseménytelenül telt. A parton mosogatva először az uborka reszelőt, aztán 2 tányért sikerült a vízbe ejtenem, de fondorlatos módon, mágnes, összekötözött csáklyák és a piros műanyaglavór segítségével sikerült őket „kimenteni”.

Még reggel az egyik halásztól vásároltam 4 db halat – mint látható, a helyi macskák is részt vettek a „vásárlásban” – abból készült az esti búcsúvacsora.

Vasárnap autóval átszállítottam Lacit Prevezába, ahonnan röpke 5 óra buszozás után sikeresen elérte Thesszalonikiben a haza felé tartó repülőjét.

Most pedig élem a tavaly már nagyon bejáratott vonitsai hétköznapokat, és várom Marci fiamat, Dia menyemet és két barátnőjüket, akik szerda éjszaka érkeznek.