Kedves naplóm, kedves Olvasók! Újra szégyellnem kell magam, hogy olyan régen nem jelentkeztem, de különösebb események nem történtek, vagy éppen az események miatt nem jutottam az íráshoz. Az utolsó bejegyzésben elmesélt kalandot (szeptember 9. éjszaka) pár napig emésztettem, aztán lassan magamhoz tértem. Annak a hétnek a vasárnapján (szintén Korfura) megérkezett V. Laci barátom a feleségével. Ő volt, aki az áprilisi kezdetekkor is rengeteget segített, aztán mégsem sikerült Bariba elszállítani. Szegény most sem úszta meg a szerelni valókat, az első napot a Lakka-öbölben csak munkával töltöttük. Utána elindultunk dél felé, de közben Amoudiában találkoztunk Ákossal, aki a lakóautóval újra erre vette az irányt (közeledik a szezon vége, a hazaköltözésemben is ő fog segíteni). Ellátott hazai csemegékkel (füstölt szalonna, kolbász, tejföl, fehér répa, zeller). Ennek örömére főztem is egy igazi magyaros lecsót (semmi padlizsán, semmi oregano), azt még négyesben fogyasztottuk el. Utána Laci felesége, Évi még két alkalommal tudott finom leveleseket előállítani a többi alapanyagból. Majd Parga, Preveza, Lefkada, Meganisi, Ithaka, Assos (Kefalonia) érintésével délnek vettük az irányt. Ezekről részletesen nem számolok be, a helyszínek ismertek Dia és Enikő írásaiból.

Tegnap este érkeztünk Zakinthoszon Agios Nikolaos kikötőjébe, hogy ma a kék barlangok és a „Wreck Bay” megtekintése kerüljön sorra.

De sajnos Boreas újra közbeszólt. Az előrejelzés már emlegetett esőt és déli, viszonylag erő szelet. Már felhős, borongós volt az idő, amikor kikötöttünk, de éppen a déli szél miatt teljes biztonságban éreztük magunkat, a kikötő beton partfalánál párhuzamosan parkolva. Vacsora után (töltött padlizsán, szintén Évi remeklése) viszonylag korán aludni értünk. Sajnos, vagy lehet, hogy szerencsére én nem tudtam elaludni, a hajó mozgására, a kikötő kötelek ropogására figyeltem. A szél északira fordult és meg is erősödött, körben villámlott, szóval egy front közepében voltunk. Ebben a helyzetben viszont már kikötő helyünk egyáltalán nem volt, nem hogy kényelmes, de biztonságos sem. A hajó hatalmas imbolygások és recsegés-ropogás közepet csapódott a betonhoz, ahol már összes pufferünk ( ütköző műanyag bójánk) ki volt függesztve. A körülöttünk parkoló hajók hasonló állapotban vergődtek.

Éppen kimásztam megszemlélni a helyzetet (nagyjából éjfél vagy egy óra körül lehetett) amikor elszakadt az egyik kikötőkötél, a pufferek tartó korlát drótkötele két helyen szintén, a betonhoz csapódó hajó oldaláról a fa dörzsléc miszlikbe morzsolódott több méter hosszúságban, és később újra elvesztek a mellettünk vitustáncot járó boci evezői is. Valami csoda folytán Laci is felbukkant a kabinból, pillanatok alatt motort indítottunk, egy kikötőkötelet elvágva, miközben Laci keze komolyan megsérült, további ijesztő verődések közepette végül is eltávolodtunk a mólótól. De szegény Starcatcher rettenetesebben néz ki, mint a két héttel korábbi ominózus vihar után.

Egy darabig a kikötőben köröztünk több társunkkal együtt, majd úgy döntöttem, hogy visszamegyünk Kefalóniára. Az átkelés is izgalmas volt, bár a szél nem volt erős, de fekete felhők rohangáltak mindenhol, és folyamatosan, szó szerint körben villámlott, a lehető legfantasztikusabb alakzatokban. Délelőtt 11-kor érkeztünk Agios Eufemiába, ahol - újra csak Lacinak köszönhetően - azonnal nekiálltunk a saját kézzel megoldható javításoknak, vásároltam új puffereket és evezőket, és egy késői (kb. du 5 óra), de annál kiadósabb ebéd után berogytunk az ágyba. Persze közben a szél lecsendesedett, de az eső szemerkél, az ég szürke, a legideálisabb idő egy kiadós alváshoz, főleg bő 30 órás ébrenlét és izgalmak után.