Reggelre kelve lágy szellő és a szokásos hőség fogadott Pargában.

Úszás, tötyörgés után partra szálltunk. Bociból szemlélhettük a vízi ejtőernyős felszállási kísérletét. Két próba két kudarc és a zöld hajócska eltűnt a balfenéken.

A strandon kötöttünk ki. Zsúfolásig nem volt tele, de azért volt nép bőven. Felcaplatunk a várba és a gyönyörű panorámába egyszer csak beúszott a zöld hajócska. Most a harmadik kísérletre - már éppen ott akartuk hagyni a látványt - végre sikerült a felszállás. A hajó kifutott az öbölből, és a part mentén folytatta útját. Az illető úgy "megkapaszkodott" a magasban, hogy láthatólag le sem akart jönni onnan, tán még most is száll.

Azért örültem magam is a sikerének, mert két éve Trogírban a családdal nap, mint nap szemléltük a motorcsónak vontatta repülő ernyősöket, de sosem tudtuk eldönteni, hogy a felszállás a vízből, vagy a csónakból történik-e? Nos Ági-Kati-István és minden kedves érdeklődő, jelentem a csónakból!

Kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, körbejártuk a meglehetősen avétos állapotban leledző várat. Kb. olyan az állaga - persze eltekintve a tökéletes állapotban lévő főfalaktól, egy-egy bástyától - mint a visegrádi váré volt a hetvenes években. Az azóta helyre lett pofozva, ez - a gondolom renoválására-felújítására felvett nem kevés Eurós pénz dacára - maradt amilyen volt. Eszemben sincs beállni a görögöket simfelők karába, sőt, de ami tény az tény. Mint ahogy az is tény, hogy bármerre jártam idáig olyan rendet és tisztaságot találtam mindenütt, mint egy német kisvárosban! Nesze neked Balkán!

Ha már itt tartunk, ahogy azt Janek és Dia is írták itt semmi jele a válságnak, igaz helyiekkel nem sikerült beszélgetni. Annyit azonban érzékeltem, hogy a sok autó, motor ellenére a helyi életszínvonal nem túl magas. Ez csupán benyomás, az azonban tény, hogy Janek a választások után beszélgetett valakivel, aki a Szirizára adott voksát azzal indokolta: "A nagymamám nyugdíja 200 EUR."

Az pedig - ezt már én is látom - az éhenhalásra sem elég. Mi szinte spártai körülmények között - leszámítva 2 tavernázást, de nem is tervezünk többet, csak egy búcsúestét -, tehát hajón főzve, zöldségen, fetán élve, egyelőre cigire se költve (kitart még az otthonról hozott adag) lassan nem egész egy hét alatt, már elköltöttünk majdnem ennyit!

A vár bevétele után körbejártuk az ékszerdoboznyi kis városkát. Vásároltunk, frappéztunk, láttunk egy kislánnyal kézen fogva sétáló, jobbra-balra integető joviális pópát, és úgy döntöttünk visszatérünk a hajóra. Nos bocink nem hazudtolta meg magát! Igaz fújt a szél erősen, hullámok is voltak rendesen, de a hajónkig tartó 400 méteres út roppant viszontagságos volt. Fel is húztuk a csónakocskát, no nem büntetésből, hanem mert kifutásra készültünk föl és sok csínytevése ellenére sem akartuk szegényt elveszteni, vagy kitenni az erős hullámzás viszontagságainak.

Kifutván az öbölből lekapcsoltuk a motort és elég erős szélben tarajos hullámokon áttörve elindultunk a következő sziget felé. A kapitány figyelmeztetett, hogy ez a hullámzás talán megkövetelne egy biztonsági Deadalont, de én kockáztatni akartam, és meg is érte, nyoma sem volt az émelygésnek, és legalább tudom, hogy ezt a magasságot még gyógyszer nélkül magasan viszem. Persze dicsérjük nyugtával a papot, hiszen a szombat-vasárnap-hétfői (és, ill. vagy-vagy) erős szél és hullámzás okozhat még védett helyen is meglepetést! Majd meglátjuk! Elérve a partmentét még egy jó órát változó erejű széllel haladtunk, majd utunk végére kb. egy órányi motorozás maradt.

Hálóhelyünk a Paxi szigeti Lakka öbölben volt. Mielőtt beértünk - láss csodát - kettő darab naplementét láttam! Kis híján meg lehetett volna az igazi, a harmadik is - vagyis a tengerbe bukó nap - de ahhoz túl kellett volna menni a szigetspiccen és vállalni a tök sötétben való kikötést. Nem vállaltuk.

Az eddigieksokszor kihagyott alkalmakhoz képest ez a két naplemente is igen szépen javította az eddigi negatív statisztikát. Gondolom nem kell elmagyarázni, hogy nem azért láttam kettőt, mert felhagytam az absztinenciával, hanem azért mert a sziget dombjai mögött lehanyatló nap, kicsit továbbhaladva, a domboldal egyik lankája fölött újra feltűnt, majd persze lement.

Mivel a Lakka-öböl az eddigi kimagaslóan legszebb hely az eddigiek közül, védett is, abban maradtunk ez lesz a bázisunk. Innen fogunk vitorlázgatni amerre, ameddig lehet, amikor meg nem kinevezzük a "sztár fogót" (tök vicces, hogy most olvastam a Zabhegyező újrafordítását) lakóhajónak.

A kikötés a félhomályban tökéletesen sikerült, sőt a bocival való partraszállás is! Igaz jó közel kötöttünk a parthoz, de akkor is. Legyünk méltányosak a boci meghálálta kényelmes utaztatását.

Csak a vízkészletek feltöltéséig maradtunk a parton, de az első benyomásom a kisvárosról éppen olyan pozitív, mint az öböl természeti képéről. Rendkívül barátságos, kulturált, igazán vendégszerető. Jó lesz itt lenni!

A vacsora dandárját (halas spagetti) Janek készítette, a görög salátát (elnézést azoktól, akiknek most égnek áll a haja: hogyan lehet spagettihez salátát enni) én. Pompás volt a vacsora, ám azoknak akik jól ismerik a kapitányt gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, ha megsúgom, mást sem hallottam evés közben, mint: "Rettenetesen elsóztam! Halál ízetlen! Még szerencse, hogy éhes vagyok, mert ez szörnyű! Ne udvariaskodj, tudom, hogy rossz!" Nos álljon itt bizonyságul  és maradjon fenn az idők végezetéig a tény: A SPAGETTI REMEK VOLT! Slusz-pasz!

Holnap séta, készletezés, kis hajózás, és ha el nem ba... - nem fogpiszkáló - a valódi naplemente szigetspiccről való megtekintése a program.

Aki kíváncsi megtudja a következő bejegyzésből, így lett-e!