A Fanári öbölben ébredéskor ismét a hasamra sütött a nap, igaz ezúttal a főnök úr is max. percekkel előzött meg a felserkenésben.

Hiba persze nem volt a kréta körül, mert délutánnál előbb nem is akartunk útra kelni, a partot pediglen teljesen felderítettük az előző este. Lehetett békésen nézelődni, olvasgatni levelezni és blogot írni.

A következő napok programjának tervezése is időszerűvé vált. Nézegetve a térképet arra jutottunk, hogy ha felhajózunk Othoni szigetére (ami az utolsó görög sziget Korfutól Nugatra), egyrészt olyan helyre jutunk ahol még kivételesen Janek sem járt, másrészt jó időzítéssel úgy lehet az egész utat megtenni, hogy végig motor nélkül haladhatunk, mégis vissza tudunk érni kedd délelőttre Korfuba, ahol egy városnézés abszolválása után felkészülhetünk a búcsúra, hiszen innen indul majd a gépem hazafelé.

A jövő azonban mint Homérosztól is tudhatjuk teljes mértékben kiszámíthatatlan. Ha az istenek - akik ráadásul itt hazai pályán játszanak - másként döntenek a hajós sütheti tudományát és a terveit. Megtekintettük a meteorológiai előrejelzést és kiderült, hogy már szombaton is, de vasárnap és hétfőn végképp akkora lesz a szél, hogy egy alulképzett matrózzal istenkísértés lenne vízen lenni. Azt már a meglehetősen csekély balatoni vitorlázós élményeimből is megtanultam, hogy a vitorlázónak egyetlen ellensége a szél, amely - természetesen a legfontosabb időpontokban - vagy nincs, vagy túl erős. Nincs tehát más teendő, mint a szintén ezen a pályán focizó sztoikusok intelmeire hallgatni, és tűrni, sőt megpróbálni javunkra fordítani a balsors reánk mért taslijait.
Rengeteg hezitálás után úgy döntöttünk lemondunk a "nagy útról". Szombatig, jó esetben vasárnapig elkrajcolgatunk, vagy hagyjuk, hogy vigyen a szél ahová akar, és utazgatunk a környéken.

Természetesen az egyik szemünk sír, a másik meg mosolyog. Janek fáradt az előző hetek intenzív hajózásaitól, én még nem pihentem ki az utolsó tanévem nagyon szép, de rettentően strapás tanítási napjait. Egy nulla, ahogy nyelvőrködésben is jeleskedő Vitray mondotta volt. Ám azonnal egyenlítettek a sötét erők: a becsvágy, kivagyiság, vagányság nem bírván elviselni a vereséget - azóta - is piszkálnak, micsoda pompás és hosszú út lett volna amiről lazán lemondtunk. Nem könnyű a tengerész élet!

Néhány fürdés, evés után 4 órakor húztuk fel a horgonyt, majd kisvártatva a vitorlákat és 5-6 csomóval haladva 8 óra körül megérkeztünk Pargába. Biztos voltam benne a horgonnyal most már elbánok. A korábbi le- és feleresztésekben/húzásokban mindig vétettem valami apró hibát, és azt gondoltam a lehetséges baromságok tárházát kimerítettem, tehát itt most egy 10 pontos "dobás" következik majd. Nagyjából így is lett, ám a horgonybója beakasztása csak elfuserálódott, hiszen a szép sárga laszti gyanúsan össze vissza mozgott. Beúsztunk megnézni és persze kiderült, hogy leakadt a jószág.

Mindenben van mindig valami jó is, hiszen úszás közben észrevettem egy kiváló képkivágást a vár és hajónk kvázi montázsában. Janek bociba ült ahová később én is követtem és megkíséreltük megtalálni a pozíciót. Mondani se kell, hogy ugyanaz a kép sose jött többet elő, viszont a fényképezőgép mindenféle számunkra érthetetlen dolgot produkált. Szemlesütve értesítem a tisztelt publikumot, a fotoaparat egyszerűen lemerült.

Na, de térjünk rá a címválasztás magyarázatára. Csatlakozom ahhoz, amit Ferencz Jóska apostoli stb. őfőméltósága mondott: "Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve!" - kivéve a BOCI-t!!!! Ez kérem egy sunyi, rosszakaratú, magát bájosnak és kezelhetőnek mutató, ám a valóságban egy velejéig romlott bajkeverő! Persze lehet, hogy csak rám pikkel! Tény ami tény alig tudok beléje szállni, kijönni belőle és a hajtásáról már ne is beszéljünk. Sok kenus vízitúrával a hátam mögött, igaz zéró városligeti tapasztalattal, nem tudom rendesen használni evezőit, még úgy se ha egyedül ülök benne. Arra gondolni sem merek mi lenne ha kettőnk terhét partraszálláskor nem Janek - holott ez azután igazán matrózi feladat lenne - vitelezné ki. Ezért vagyok igazán dühös a kis dingire, hiszen rémes tehetetlenül nézni az evezős erőlködését, furdaltatván a lelkiösmerettől: miért vagyok ilyen kretén. Megpróbáltam tehát a csolnak bizalmába férkőzni és gyakorló köröket tenni. Nem nagy a siker!

Szolgálati közlemény: naplemente szokás szerint lekésve!

KÉREM A TISZTELT PUBLIKUMOT TISZTELJE MEG A TENGRI MEDVÉT ÉSZREVÉTELEIVEL!! Kommentre fel!