Normális időben keltünk, úsztunk, mosakodtunk édes vízzel, majd a tervezett kora délutáni (akkor jön menetrendszerűen változó irányú szél) indulás helyett 11-kor elindultunk.

Ezt megelőzőleg alapfokú oktatásban részesültem a horgony-felhúzás rejtelmeiről. Nem egy bonyolult műveletsor, de be kell valljam, nem sikerült fényesre a tűzkeresztség. A horgonylánc, amelynek laza könnyedséggel kellene a motor húzás mentén a helyére esni össze vissza kezdett tekeregni. Ez nem lenne baj, hozzátartozik a normális "ügymenethez" ám az én feladatom éppen a csomósodás elhárítása lett volna. Tetszik-nem tetszik elsőre nem úsztam meg a segítségkérést.

Sajnos a technikai érzékem siralmas, ezért a szintén pofon egyszerű WC öblítés elsajátítása is egy napot vett igénybe. Most már büszkén állítottam, hogy megy a dolog, - kis lépés ez az emberiségnek, nagy lépés nekem - ám éppen amikor e sorokat írom fedezett fel Janek egy jelentős víztócsát a klotyó előtt. Gondolom mondani se kell, hogy a szelepelzáró kart elfelejtettem működtetni. Isteni szerencse, hogy barátom az itt töltött ideje nagyobb részét egyedül vitorlázta, mert egy ilyen matróz "segítségét", mint amilyen én vagyok, csak nagy gyakorlattal lehet kompenzálni.

Motorral jöttünk ki az öbölből, majd csodák csodájára sikerült szelet fognunk, és ettől kezdve bár folyamatosan változott a szélerősség a motort csak a kikötésnél kellett újra bekapcsolni. Párgába igyekeztünk. Korfu déli vége előtt leelőztünk egy velünk folyamatosan együtt haladó hajót ami azután velünk ellentétben egyenesen tovább Olaszország felé vette az irányt.

Mire a kitűzött célállomáshoz érkeztünk annyira megerősödött a szél, hogy már "hasítottunk". Mindent előkészítettünk a kikötésre, amikor szinte egyszerre mondtuk ki, hogy kár lenne ezt a pompás szelet kihasználatlanul hagyni. Visszaszerel, fordul, indul. A kiváló hátszél, még kb. két percig szolgáltatta a robogáshoz szükséges erőt. Azután csendesedett. Száguldásról nem lehetett tovább beszélni, de végül szép csendesen bepöfögtünk a Fanari-öbölbe.

Janek maximalizmusa miatt kétszer horgonyoztunk le, majd jött a kötelező úszás, és a naplemente.
Gondolom nem lepem meg a publikumot, ha bejelentem nem számoltam az öbölszéli szikla magasságával és immár harmadszor is elpénecoltam az eseményt. Aggódva várom a következő estét.

Bár nem terveztünk tavernázást, de tekintettel arra, hogy Janek ismert egy kiváló - kevéssé turistás - helyet Almoudiában, bociba ültünk és partra szálltunk. Persze nem csak a kulinária vezérelt, kíváncsi voltam az Akheron folyó lakóhajós életére is. A strandon kötöttünk ki. Amíg a folyóig értünk megcsodáltuk, de télleg' a gyerekek homokszobrait, rafinált várait, erődítményeit. A folyó valóban olyan - ahogy Janek lefestette - mint a ráckevei öböl. Talán egy kicsit keskenyebb. A vize kb. 100 méterre a torkolattól még sós ízű.

Végigballagtunk a "rakparton" egyik oldalon a hajókat, másikon a korcsmákat vizslatva, majd bár volt több rokonszenves is, a "járt utat..." elvét kivételesen követve barátom "törzskocsmájában" kötöttünk ki. Sültpaprikás sajtkrém, dolmadesz, töltött padlizsán, dzsuvecs (amit persze nem pont így hínak, de lényegileg igen, és a készítés módja is hasonló a szerbhez) volt a pompás menü. A rizses lecsó tán annyiban különbözött a szerbekétől, hogy több volt benne a hús, és alighanem borjú, viszont sokkal kevesebb a paradicsom és különösen a paprika.

Visszaevezés után az "édes otthonban" mézes joghurtot fogyasztottunk és számoltuk a csillagokat, amelyekből - tekintettel a fényszennyezés csekélyebb voltára - itt jóval többet láttunk, mint előző állomáshelyünkön.

Reggelre kelve nekem már ismét hasamra sütött a nap. Egy olyan öbölben vagyunk tehát ahol strand is van, vitorlázók sokasága szintén. Bár Janek statisztikája szerint mára megcsappant a turisták száma, na ja kezdődik/kezdődött mindenhol az iskola! és lám dolgozó emberek is megfordulnak itt. Ugyanis a kapitány egy mellettünk horgonyzó halászhajóra hívta fel a figyelmemet. Ha már a dolgozókról van szó: esti tavernánk pincérnője egy bájos, törékeny mosolygós huszonéves kislány akkora placcot vitt egyedül amekkorára a Balatonnál minimum három csálingert vesznek fel.