Kedves naplóm, kedves olvasóim. Nagyon szégyenlem magam, de igen régen jelentkeztem, igaz, mozgalmas napok állnak mögöttem.

Augusztus 22-én érkeztünk vissza szeretteimmel Korfura, akik kemény, több órás késés után tudtak elrepülni Budapestre, gyakorlatilag vasárnap hajnalban. Utána hétfőn reggel a hajóra szállt egy nagyon kedves ifjú pár (Enikő és Laci), velük átmotoroztunk a szárazföldi oldalra Platariába, ahol csatlakozott a baráti csapat többi része, régi balatoni ismerősöm Erika, a párja Ervin és kislánya Zsófi.

Mivel számukra csak netto 4 nap állt rendelkezésre, nagy utakat nem terveztünk, hanem a már sokszor megénekelt közeli helyeket látogattuk meg, mint Parga, Fanari öböl, Paxi Lakka öböl és Paxi fővárosa, Gaios. Ezekről a napokról vendég szerzőként a lányok fognak beszámolni, remélhetőleg sok képpel kiegészítve.

Augusztus 30-án reggel Korfun felvettük öreg barátomat, Kresalek Gábort, a folytatás az ő szerzeménye.

Meine liebe Publikum - ahogy Basa mondta a KEX koncerteken fontos bejelentések elótt - átveszem a stafétabotot! Méghozzá úgy, hogy amennyiben nem csalatkozunk reményeinkben, vagyis Enikő és Zsófi napokon belül elkészíti a retrospektív naplót, akkor az ő szövegük beékelődik majd az enyéim közé, így fogunk vígan ugrálni térben és időben egymás kezét virtuálisan el nem engedve. Már ha - és remélem - bírni fogjuk szíves érdeklődésüket.

Zsófit személyesen is sikerült megismernem. Ehhez persze 29-én, szombat reggel 1/4 4-kor kellett kelni, majd Ági segítségével kiszáguldani Ferihegyre. Jelzem Liszt ide vagy oda, bár kerestem, nem találtam a tranzitban a zongorát. Igaz nem kérdeztem rá, lehet, hogy ott van.

Be kellett szálni a repcsibe. Ami kísértetiesen hasonlított az ózdi távolsági buszra azzal a különbséggel, hogy a buszon - bár az is zsúfolt és kényelmetlen - nem árúsítanak méreg drága elemózsiát és szuveníreket se. A gépen annyira kínálgatják ezeket a cuccokat, hogy arra, hogy egy pohár vízzel, vagy egy füldugulás elleni cukorkával lepjék meg az utascsordát, már nem maradt idejük.

A korfui leszállás légitársaságtól függetlenül pompás élmény. A keskeny leszállópályára való ereszkedés tényleg azt az érzetet kelti, mintha gép a hosszú út után csobbanni akarna a tengerben, aztán persze nem csobban és a közönség lelkes tapssal honorálja pilótánk teljesítményét.

Janek frappéval a kezében jött szembe az utcán a reptér előtt, már arra sem maradt időm, hogy rágyújtsak. Leballagtunk a kikötőbe, beszálltunk a bociba és perceken belűl a hajóhoz értünk. Összeismerkedtem Erikával, Zsófival és Ervinnel. Úszás és "halszemlézés" után elindultunk az én első, és a család utolsó állomáshelye Plataria felé. A szél szemernyit se fút' motorral tettük meg az utat azt a kikötés előtt még egy lubickolással szakítva meg. "Sok van, mi csodálatos, de a tengernél nincs csodálatosabb!"- állapítottuk meg.

Kikötés után Erikáék búcsúkaját fogyasztottak, mi Janekkal egy vacsorára tartalékolván csak ittunk.
Aztán pakolás, búcsú. Semmilyen szempontból nem irigyeltük az útrakelőket.

Némi beszélgetés, nézelődés után mi is enni indultunk. Harmadik kísérletre megtaláltuk a még leginkább autentikusnak tűnő vendéglőt és végül kiválóan meg is vacsiztunk. A menüben szuvlaki is szerepelt, szegény Ervinre gondoltunk, aki az általuk kiválasztott kocsmában, valószinüleg a korai időpont miatt nem kapott ebből a pompás kosztból, hiába is vágyott rá.

Cigarettaszóval ért véget az este és az én előző napi korai kelésemre való tekintettel elég korán, éjfél felé vonultunk vissza ágyainkba. Az első éjszakám pompás álommal ajándékozott meg, de ébredés után - nem szokatlan módon - azonnal elfelejtettem, igaz pihenten ébredtem hajnali 1/4 11-kor.