Miután a viharos motorszereléssel végeztem átmotoroztam Prevezába.

Bár nem vagyok egy nyüzsgős, fontoskodós típus, a megszokott, jól ismert prevezai kikötőmben lassan elkezdtem átvenni a kikötőmester szerepét. Mindenkinek segítettem, instrukciókat adtam, mire vigyázzanak, milyen messze dobjanak horgonyt stb. És társaság az lett!

Először egy nagyon joviális angol úr, szintén egyedül, nem is kicsi, 44 lábas Bavariával. Vele megbeszéltük az időjárást meg az egyedül manőverezés problémáit.

Aztán egy kisebb hajóval egy ismét csak szimpatikus svéd család, helyes fiatal pár, három apró szőke gyerekkel!

Majd egy igazi latin, sűrű fekete szakállas olasz srác, figyelem nőolvasók... ugyancsak egyedül! Ráadásul egy klasszikus, mi King Kongunk nagyobb testvérének tekinthető szép hajóval. Le is fotóztam, mármint a hajót.

Végül egy katamarán, nagyon zajos és kicsit kétbalkezes német társasággal. Nagy nehezen, sokadszorra azért csak kikötöttek - pedig a katamaránban kettő motor is van. Természetesen köszönték a segítséget és meghívtak sörözni, de én, a nagy sörimádó, életemben először nem éltem a lehetőséggel, annyira nem voltak szimpatikusak.

Viszont, ami kicsit bosszantó, nekik állítólag sikerült lefényképezni az itt evezgető hatalmas teknőst.
Szóval a semmittevés közben is folyamatosan zajlott az élet. Aztán csütörtökön reggel végre igazán vitorlát bontottam és elindultam Korfura, ahol újra családom egy részével találkozom.