Tengeri medve

Tengeri medve

Újra megtámadtam Vonitsa várát

2015. július 09. - lovjanek

Néhány bejegyzéssel ezelőtt kicsit gunyorosan fogalmaztam a vár felújításán, költségeiről, meg hogy zárva volt - igaz, akkor már bőven este indultam neki. Úgyhogy mégegyszer megpróbálkoztam a várral.

Közben a faluban lődörögve a már ismert utcákon is próbáltam fotózni, kicsit visszaadni a hangulatot arról a részről, ami nem a tengerpart meg a plázs. Például a képeken szereplő két igencsak különböző állagú és méretű ház egy utcában, egymás mellett található. Viszont növények, virágok, fák szerencsére mindenhol vannak.

Visszakanyarodva a várra, most nappal próbálkoztam, pontosabban a legnagyobb hőségben, dél és 1 óra között. Felsétáltam, nyitva is volt. Hát a „felújítást” illetően sajnos nem sok jót lehet mondani, a díszkivilágításon kívül semmi. Egy-két épület van - amiben múzeum, vagy kávézó stb. lehetne -, meg egy kis templom. Sajnos ezek is romosak és zárva vannak, ami a templom esetében különösen furcsa, mert itt a legelhagyatottabb kis kápolnát is ápolják. Ami pozitívum: a vízcsap, működött is, kellett is, mert már szédelegtem, mire lefelé jöttem. Amúgy maga a vár meglehetősen nagy, komoly erődítmény lehetett a maga idején, igaz, hasonlóakkal tele a partvidék, pl. Parga, vagy Assos Kefalonián. Rákerestem a Wikipedián, de meglepő módon nincs róla semmi, a története valószínűleg hasonló, mint az összes többié, kisebb-nagyobb különbséggel: normannok, bizánciak, velenceiek, törökök, kalózok, stb.

Viszont a kilátás lenyűgöző. Sok képet csináltam, távolban hegyek, lent a plázs, a kikötő, a falu, és az egyik képen a Pókok öble.

A bejegyzés trackback címe:

https://tengerimedve.blog.hu/api/trackback/id/tr647604068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása