Június 17-én, szerdán már csak kb. 40 mérföldnyire voltam a céltól, amikor fokozatosan erősödött a szél, a nap már lement, egyszer csak a hullámok kezdtek átcsapni a fedélzeten, közben a hajó gyorsult, aminek persze örültem.

De egyre keményebbnek tűnt a helyzet, először beöltözés, viharruha, mentőmellény, aztán a fölösleges cuccok elpakolása. Ráadásul eddig hiányoltam a társaságot - nem hogy hajóval, de még madárral vagy delfinnel sem találkoztam eddig -, de hirtelen sok nagy hajó jelent meg a környéken, nem győztem kerülgetni őket.

Közben kétszer csökkentettem az egyetlen felhúzott orrvitorla felületét is, még akkor is 6 csomó feletti sebességgel „száguldottam”, hatalmas imbolygás, hullámokon szörfölés közben. A láthatáron, a szárazföld felett meg villámlott. Nem tagadom, izgultam, de tetszett is a helyzet, még teát főzni és pipára gyújtani is képes voltam – csak hogy tengerészesebb legyen a fizimiskám! Közben észrevettem, hogy az árboc mellett kikötött 20 literes tartalék gázolajos kanna elszabadult. Háromszor másztam előre, mire sikerült rögzíteni, akkor már nem szégyelltem a biztosító hevedert is magamra szerelni. De megoldottam!

Aztán pár óra múlva a szél gyengült, és végül a „terv szerint” éjjel 2-kor, összesen kereken 58 óra magányos hajózás után sikerült épségben kikötnöm Prevezában. Bár kezem lábam remegett, az agyam helyén nagyjából semmi nem volt, még betértem a parti sétányon nyitva lévő egyik bárba, ahol ráadásul Eric Clapton és Rolling Stones szólt, ittam kettő ouzót, és igen elégedett voltam, hogy ez a kaland végül is jól végződött.

Azóta gyakorlatilag csak aludtam, heverésztem, vásároltam, és főztem egy zöldbablevest, amiből már három tányérral elfogyasztottam. Most pár nap pihenés, némi további javítások a hajón, és indul a következő hosszú túra Prevezából Krétára, ahol M.A. barátommal és családjával van randevú megbeszélve.

Magányosan szeltem át a Jón-tengert 58 óra alatt: