Bár nem tartom magam szakembernek, de azt gondolom, a blog eléggé szubjektív műfaj. Görögország megítélése még ennél is szubjektívebb lehet! Annyit mindenki tud, hogy antik kultúra (annak sok nyoma nincs, romokból is sokkal látványosabbak vannak Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában), viharos, véres történelem (tudtátok, hogy a mai Görögország csak a második világháború alatt „állt össze”?), valóban változatos tájak, szigetvilág, kék tengerek, napsütés, narancsligetek, virágok, feta sajt, ouzo és Metaxa, Zorba és buzuki, turizmus a köbön.

Az utóbbi évtizedekben Magyarországról is sok tízezrek utaztak és utaznak most is ide minden évben nyaralni,  és általában mindenki élményekkel gazdagon és elégedetten tér haza. Senkinek nem akarom elrontani a kedvét, de az nem az igazi Görögország. Van olyan barátom, aki szerint a görögök barátságtalanok, szervezetlenek, megbízhatatlanok, lusták, a külföldit csak átverik, minden a lehúzásról szól, a konyhájuk sem egy nagy szám - ebben is van valami.  A nyelvük érthetetlen, semmire nem hasonlít, szinte megtanulhatatlan. Egyébként ezt igazolom, én próbálkoztam. Van is ezekben igazság, de vegyünk figyelembe két dolgot: az egyik, hogy a felsoroltak egy része sajnos a turizmus ipar velejárói – vajon a Magyarországra érkező külföldieknek milyen véleménye lehet a flegma és nyelveket nem beszélő balatoni pincérekről, a budapesti taxis hiénákról, a rugalmatlan szolgáltatásokról, hatóságokról, ne adj Isten rendőrökről?

De ezeknél fontosabb, hogy dél, illetve délkelet Görögország már kicsit más világ: a Balkán, a Mediterrán, sőt az Égei-tenger már Levante! Ahogy volt első apósom, a nagyon toleráns, művelt, igazi régi vágású polgár Szebeni Laci bácsi mondta vagy harminc éve: „azért ez már nem Európa”. Más a stílus, a tempó, a kommunikáció. Igen, biztos kicsit átvernek, de legalább kedvesen és barátságosan teszik. Persze ez ízlés dolga is, de engem nem zavar - ebben biztosan segítenek korábbi, Európán kívüli tapasztalataim is. Át kell venni a hangulatot, nem kell görcsölni, türelmetlenkedni, és akkor meg lehet találni velük a hangot. És minél messzebb van az ember a nagyvárosoktól, a turisztikailag felkapott helyektől, annál jobban működik. Ezer kellemes élményem van halászokkal, tavernás szakács nénikkel,  az utca egyszerű emberével. Igen, lassúak, a napi többszöri kávézás, üldögélés, beszélgetés fontos része az életüknek. És talán nincs igazuk? Szerintem mi csak irigykedünk, mert nem tudunk elszakadni a civilizált környezet okozta stressztől.