Ott hagytam abba, hogy a több évtizedes balatoni vitorlázás, versenyzés teljes mértékben kielégítette vágyaimat. Persze tudtam, hogy a tenger más, és a tengerhez való vonzódásom is már gyerekkorom óta megvolt. Felejthetetlen élmény, amikor tíz éves koromban, egy jugoszláviai nyaralás alkalmával, a vonat (mert akkor még vonattal utaztunk Fiumébe a Déli-pályaudvarról) Károlyvárosnál kibújt a hegyek közül, és a napkelte fényében megcsillant az Adria, pontosabban a Kvarner-öböl. Vagy gimnáziumi, lengyelországi autóstoppos kalandozásaink során egyszer a nem éppen ismert és teljesen jelentéktelen Kolobrzeg városka mólóján egy egész napot üldögéltem, néztem a hullámokat, a halászhajókat, mialatt nálam talpraesett barátom valahol egy lengyel kislánnyal szerelmeskedett. Pedig a Balti tenger nem összemérhető a Mediterránnal. Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a tenger, a hullámok csobogása, a víz színe, illata, a változatos partok, a halak és más élőlények látványa megunhatatlan, megnyugtat és valahogy eltávolít a megszokott hétköznapoktól, feledteti a gondokat, a kicsinyes problémákat.
A rendszerváltás után, az utazási szabadság, a kitágult lehetőségek a vitorlázó társadalom számára is megnyitották az utat a tenger - elsősorban a horvát Adria - felé. Sokan szereztek tengeri hajóvezetői jogosítványt, divatba jött a hajóbérlés, de számos saját tulajdonó magyar hajó is ringatódzik a horvát kikötőkben, vannak különféle versenyek, sőt magyar tengeri bajnokság is.
Mindez számomra is ismert volt, de részben az anyagiak miatt, részben azzal a felkiáltással, hogy nekünk itt van a Balaton, ami gyönyörű - ezt most is így gondolom - ellenálltam a csábításnak.
Aztán 2005-ben egyik balatoni kikötőtársam rábeszélt egy görögországi charter-túrára, ráadásul rögtön az Égei-tenger dél-keleti sarkában, a Dodekanisszos szigetvilágában. A hatás végzetes volt, attól kezdve csak oda vágytam vissza, arról álmodoztam. Következő évben gyorsan szereztem horvát hajóvezetőit, és minden évben szerveztem legalább 1-2, jó esetben 4-5 túrát, elsősorban Görögországba, de az Adriára is. Mivel a horvát papír elég komolytalan, és arról ábrándoztam, hogy charter-skipperként próbálok annyi pénzt keresni, hogy a túrák nekem legalább nullszaldósak legyenek, Angliába utaztam, és egy sokkal komolyabb vizsgát is letettem. Azóta valamivel több, mint 10.000 tengeri mérföld van a „lábamban”, elsősorban görög charterek, de néhány hosszabb ún. delivery (hajószállítás) révén is, pl. Dél-Franciaországból Isztambulba, Görögországból Angliába. Utóbbira még visszatérek, mert ugyan Görögországban itthon vagyok, de az az út újabb távlatokat nyitott meg, és fokozta a vágyamat, hogy ne csak egy-egy hetet, hanem egész szezonokat töltsek a Mediterránon.
Az utolsó lökést az adta meg, hogy tavaly bezártam kis cégemet, ami természetesen kellemetlenül érintett, viszont hirtelen kitárult a szabadság, a régen dédelgetett álom megvalósításának lehetősége.
Az, hogy a szerelem Görögországgal kezdődött, a fentiek alapján teljesen véletlen szerű, de a következő rövid bejegyzésben kicsit megpróbálom megfejteni, miért lehet ebbe az országba beleszeretni.
