Vonitsa, szeptember 7, szombat
Ismét rendesen le vagyok maradva a bejegyzésekkel, de állandóan az van bennem, hogy újdonságokkal nem tudok szolgálni. Ettől függetlenül, az előző hetekben azért meglátogattunk néhány említésre méltó helyet.
Augusztus 19-én, hétfőn érkezett V. Laci barátom a feleségével. A kedd és szerda elment némi szereléssel, karbantartással ( ki kellett cserélni pár vízcsövet, a tengervizes hűtökör tömítéseit, majd a biztonság kedvéért egy ékszíjat is). Ez nem hangzik soknak, de mint tudjuk, itt minden időigényes. Csütörtökön elindultunk délnek, és az „unalomig” ismert Meganissi csipkés öblében eltöltöttünk három éjszakát. Laciéknak kifejezetten az volt a kérésük, hogy nagy távolságokat ne tegyünk meg, lehetőleg városban ne kössünk ki, hanem legyenek nyaralós, fürdőzős, búvárkodós programok. Így hát a következő állomás a szintén sokszor emlegetett One House Bay volt ( Atoko szigetén, Ithaka és a szárazföld között kb fél úton). Atoko lakatlan, kicsi sziget, bár az öbölben van egy elhagyatott ház, innen a neve is. Sziklákkal övezett, nagyon vadregényes, ennek megfelelően igen népszerű is. Azért valahogy bepréseltük magunkat a rengeteg hajó közé. A fő attrakció a szigeten lakó kettő malac, talán félig vad, legalábbis a kaninak van némi agyara. Naponta meglátogatják az öblöt, túrják a kavicsot a parton, meg bele is fekszenek, fürdenek egyet a sekély vízben. Hogy kerültek oda, senki nem tudja.
Mivel élelmünk, vizünk fogytán volt, átmentünk a szárazföldre Astakosba, ott aludtunk egy éjszakát, és másnap kerestünk a falutól pár mérföldre egy újabb öblöt, ahol csak pár hajó horgonyzott. A parton egy elvileg egy szabad kemping működik, pár lakókocsi és motorcsónak tartózkodott ott, de semmi szolgáltatás nincs. Itt is jól éreztük magunkat, de másnap délután eléggé beerősödött a szél, úgy találtuk, hogy a horgonyon alvás nem lesz kellemes, tehát visszamentünk Astakosba. Összesen ezt a két éjszakát töltöttük kikötőben ( természetesen leszámítva a vonitsai első és a haza utazás előtti utolsó napokat).
Ezek után Kalamos szigetén, egy Port Leone nevű helyen csöveztünk még három napot. Ez is egy szép nagy öböl, valamikor volt benne egy falu is, de azt lerombolta egy földrengés az ötvenes években, és a lakosság elköltözött. Csend, nyugalom, kristálytiszta víz, rajtunk kívül néhány hajó parkolt, de bőven elfértünk. Lacinak még 2 db ( igaz, eléggé apró) halat is sikerült fogni. Aztán múlt vasárnap, átkelve a lefkadai csatornán, egy igazi örömvitorlázással ( 6-7 csomós sebesség, Starcatchertől igazán szép teljesítmény) érkeztünk „haza” Vonitsába.
Hétfőtől a következő egész hónapban lesznek vendégeim, így valószínűleg hanyagolom a blog írást, hacsak valami izgalmas esemény nem történik, vagy ha esetleg valaki rá szánja magát, hogy egy vendég bejegyzéssel gazdagítsa az én elég egysíkú írásaimat.
Amennyiben ezek elmaradnak, akár búcsúzhatok is idénre ( hajó kidaruzása október 10-én). Na majd meglátjuk, egyelőre maradok ennyiben, és mindenkinek köszönöm, aki figyelemmel kísérte tengerimedvét.
