Vonitsa, április 6.

Kérem szépen, erősen szégyenlem magam. Januárban azt ígértem, hogy apránként adagolok tavalyi emlékeket, aztán nem lett belőle semmi, valahogy nem jött a hangulat, hogy foglalkozzak a bloggal. Elröppent 3 hónap, most meg már itt ülök Vonitsában – hol máshol – kedvenc tavernámban ( nem italozás, kizárólag a 220V-hoz hozzáférés okán) és végre elszántam magam, hogy írjak valamit.

Természetesen a szezonkezdet meghozta a szokásos problémákat. Húsvét szombaton érkeztünk Zsolnai Gabi cimborámmal ( ő szedi a gránátalmát az egyik képen). A hajót meglepően jó állapotban találtuk, motor elsőre beindult még az állványon, algagátlóztunk, szerelgettünk, takarítgattunk és következő szerdán hihetetlen módon már vízen is voltunk ( pedig nagy volt a sorban állás és nyüzsgés). Mivel Gabesz repülőjegye a haza útra múlt csütörtökre szólt Korfuról, el is indultunk talán pénteken, szép kényelmesen északnak. Első napi célunk Parga volt, persze a szél elfogyott, majd két óra motorozás után motor megállt. Estére nagy nehezen, a nulla közeli szélben visszaevickéltünk a bázisra. Nem akarom részletezni, de ezt még egyszer megismételtük, Amikor pedig végre felfedeztük és elhárítottuk az egyébként nem súlyos hibát, Gabesz már nem volt hajlandó elindulni (időben is szűkében voltunk, a szél is ellenünk dolgozott), így maradt az autóval Igumenitsába, onnan át komppal Korfura megoldás a haza utazáshoz. Szegénykém nem vitorlázott semmit, viszont dolgozott egy csomót. Ráadásul ez már a harmadik ilyen eset volt az évek során. Hiába, a szezonkezdet sosem sima.

Azóta pedig itt dekkolok Vonitsában. A cél továbbra is Korfu lenne, oda érkezik jövő héten Kresalek tanár úr és sógora. De sajna a szép mediterrán tél ( hasonlóan, mint otthon) továbbra is keresztülhúzza számításaimat. Erős, sokszor majdnem viharos észak-nyugati szél, minden nap legalább egy hatalmas zuhé, és hideg, hideg, legalábbis nekem, aki 30 fokban érzem jól magam. Ennek ellenére nem bánom a helyzetet, ez a nyomorult Vonitsa az évek során annyira a szívemhez nőtt, dezsavű ide vagy oda, jól érzem magam. Miközben ezt gépelgetem, megint akkora, trópusi jellegű felhőszakadás érkezett, hogy mire visszarohantam a hajóhoz ( persze kabinajtó nyitva a vízszintesen zuhogó esőben), a farmeromból csavarni lehetett a vizet.

Mivel itt újdonságokat fotózni már nem tudok, részben beváltom a januári ígéretemet. A képek java a Korinthoszi-öböl béli Galaxidi nevű városkában készült. Számos kedvencem egyik újabb tagja lett, nagyon szép helyen fekszik, és ugyan természetesen turistás ( mi nem az), mégis őriz valami eredeti hangulatot, talán az apró részletek bizonyítják. Ráadásul igazi görög hajós-kereskedő város volt, fénykorát a XIX. században élte, van egy nagyon gazdag hajózási múzeuma is. A szárazföldről közúton csak az 1960-as évek óta lehet megközelíteni, ez is jelent valamt.

Most újra kinéztem a ablakon, a kikötő előtt horgonyon áll két hajó, hát nem irigylem őket, a porzó vízen át szinte csak a árboc tetején lévő horgonyfény látszik.

Ezzel a „kellemes” képpel búcsúzom, igyekszem belátható időn belül jelentkezni.