Korfu, május 9.

Még otthon olvastam egy francia úriember, Bernard Motessier könyvét, tőle származik a címben szereplő mondás, mármint hogy ennyi felszerelés kell a hajózáshoz. Még a húszas években született Vietnamban ( vagyis az akkori francia Indokínában). A háború után otthagyott mindent, és egy rozoga hajócskával nekivágott a világnak. Európába csak a hatvanas években került, akkor épített egy nagyon masszív vashajót. 1968-ban rábeszélték, hogy induljon a Golden Globe versenyen, ez volt az első, megállás nélküli egyszemélyes földkerülő verseny. Meg is nyerte volna, de már visszafelé az Atlanti óceánon gondolt egyet, nyomott egy jobbkanyart, és elment Polinéziába. Így megállás nélkül másfélszer hajózta körbe a bolygót, azóta sem csinált ilyet senki. És nem a mai technikai feltételekkel.

Én ugyan semmit nem hajózok körbe, de ez jutott eszembe, amikor hétfőn elindultam Vonitsából. A légvonalban kb 70 mérföldet sikerült három nap alatt megtennem ( két éjszakai megállással) , de semmit nem motoroztam. Igaz, szerencsém is volt, mert valamennyi szelecske folyamatosan fújdogált, nem is rossz irányokból. Nagy türelemjáték volt ( ld mellékelt fotó az 1,7 csomós sebességről, az még sétának is igen kényelmes). Úgy látszik, jóban lettem az istenekkel. Bár a zsák rizsnél és a petróleum lámpánál azért jobban el vagyok látva.

Holnap érkezik a Kedves Hidasi család, valószínűleg nem lesz időm blogozni, talán a gyerekeket meg tudom fűzni, hogy írjanak valamit.

Miközben fentieket írtam, a kikötő melletti téren nagy ünnepség van, tűzoltó zenekarral, szovjet egyenruhákkal, orosz zászlókkal. Az közismert, hogy a görögök szeretik az oroszokat, aztán rájöttem, ma van a II. világháború végének évfordulója. Bár Korfut nem a szovjet csapatok szabadították fel, de azért nagyon örülnek egymásnak.