Vonitsa, október 3.

Kicsit off topic: előző bejegyzésem nem sikerült éppen túl izgalmasra és olvasmányosra, azt meg elfelejtettük, vagy szóba sem került, hogy Janóék írjanak valamit. Viszont Bözsi fűzött hozzá pár mondatot e-mailben, így most utólag idézem szó szerint:

Szia Janek!

Elolvastuk a blogot.  Én valóban beleírtam volna még egy-két lényeges dolgot.

Pl.: Bözsi mindent lelkesen lefotózott. Így esténként a képek válogatásánál újra éltük a napi eseményeket, helyszíneket.

A két vendég kitűnő „mantcsaft”-nak bizonyult. Míg a kikötéseknél a hajós népek fiai, lányai a szemünk láttára csapódtak a partfalnak, vagy gubancolódtak össze mások horgonyaival, mi kilenc (azaz minden) alkalommal abszolváltuk hibátlanul a kikötést, illetve minden alkalommal a kihajózást.

Ez a túra más volt, minden eddigi kalandnál. Nem csak a szép idő, a kék tenger, a csodálatos helyszínek miatt. Nem csak azért, mert a hajó minden része – műszerek, motor, stb – szorgalmasan kiszolgált bennünket, hanem mert visszahozta a fiatalságunkat, amikor ugyanígy együtt utaztunk egy hasonló állapotú Trabanttal a külföldnek számító Prágába, Drezdába, Jénába. És fantasztikusan fiatalok voltunk!

Még egy kis Korfu

Többször lamentáltam már azon, hogy szeretem-e vagy sem Korfu városát. Végül is ennyi ott tartózkodás közben megszerettem. De a turistákra, kávézókra és szuvenírboltokra berendezett városban nincsenek olyan, hajósoknak való szolgáltatások, amik a sokkal kisebb helyeken ( mint pl Vonitsa vagy Platarias) működnek. Ezek egyike a kisboltokban vagy trafikokban kapható jég vagy fagyasztott flakonos víz. Én a hűtő teljesítményének fokozása ( és egyben árammal történő spórolás) miatt szoktam két-három naponta venni. Szerencsére a halászkikötőnél találtam egy elég lepukkadt pékséget, ami valószínűleg csak a halászokat szolgálta ki, és a mellette lévő üzlethelyiségben jeget is „gyártott”, konkrétan egy csomó mélyhűtőben, gondolom szintén a halászok számára. Egy igazi, régimódi, kövér, bajuszos, lompos asszonyság üzemeltette, először nehezen értette meg, hogy fagyasszon le nekem 2-3 flakon vizet, de aztán megszokta, meg a kenyeret is nála vettem, a végére úgy összebarátkoztunk, hogy nagy puszikkal búcsúzott el.

Az utolsó napok

Janóék elutazása után múlt hétfőn indultam el visszafelé, de szokás szerint semmi szél nem volt, a végtelen motorozáshoz meg nem volt türelmem, így egy éjszakára megálltam Platariasban, egyre pedig a Fanari öbölben, és múlt szerdán érkeztem Vonitsába.

Sajnos a hajó kidaruzását sokkal korábban kellett volna megrendelni, mert már csak 5-én délutánra volt hely. Ezért kénytelen voltam/vagyok „második otthonomban” eltengődni még pár napot, ami persze annyira nem szörnyű. Az idő még nyárias, lehet a tengerben fürdeni, igaz, az esték és hajnalok már hűvösek. Közben nagy kényelmesen a hajót is elkezdtem leszerelni, egy csomó holmi már az autóban van, a daruzás utánra szinte csak a letakarás marad.

Úttörő jó cselekedet

Még egy apró epizód: itt a vonitsai kikötő közepén van a víz alatt egy nagy betontömb, amit mi „helyi” hajósok ismerünk. Szombat délután egy charteres szlovák csapat, akiknek nyilván nem volt helyismeretük, sikeresen rá is futott, csak úgy recsegett-ropogott a hajó, a kielből vagy a kormányból kitört darabok úszkáltak körülöttük a vízen, aztán elmenekültek. Nagyon megsajnáltam őket, és másnap megkerestem a betonkockát a vízben, és megjelöltem egy sárga bójával ( ami eredetileg olajos flakon volt). Kár, hogy valakinek ( vagy pl az önkormányzatnak ) nem jutott eszébe már réges-régen megtenni.

Tavaly ilyenkor mindenféle statisztikákkal zártam az utolsó bejegyzést, most ezzel nem terhelem az olvasókat. Ez a szezon is bővelkedett kalandokban, voltak gondok is, de végül minden megoldódott, volt sok kedves vendégem is, na meg még otthon is voltam egy hetet.

Mindenkinek, aki megtisztelt érdeklődésével, ismételten köszönöm, és remélem jövőre újra találkozunk.