Alonnisos/Voutsi öböl, május 31.
Elhagyva Skantzourát, megcéloztam a csupán 12 mérföldre lévő Alonisos szigetét. Itt is jártam korábban kétszer, hajószállítások alkalmával, de csak a kompkikötőben, Petriti faluban. A kikötő eléggé nyitott, és még gyenge szélben is igen imbolygós, kényelmetlen a csuda tudja honnan érkező döghullámok miatt ( négy évvel ezelőtt két vendég házaspár inkább szállodában aludt a hajó helyett). Így kinéztem egy szép öblöt ( a pilot vagy 8-10 horgonyzóhelyet ajánl ezen a csupán 6-7 mérföld hosszúságú szigeten).
A kiválasztott öböl valóban szép, csak készleteim a korábbi napokban teljesen leapadtak, és a parton szemmel láthatóan nem volt semmi olyan intézmény, ahol mondjuk kenyeret, pláne cigarettát vagy sört lehetett volna vásárolni. Így aztán közelebb mentem a faluhoz, de nem a kikötőben, hanem egy másik, szintén nagyon hangulatos, védett, sziklákkal és zöld ligetekkel körülvett öblöcskében álltam meg, ami mellesleg a helyi halászok kikötője is.
Sajnos, vagy nem, itt épül egy marina is, ami nyilván jó a vitorlás infrastruktúra és a helyiek bevétele szempontjából, de kicsit rontani fogja az idilli hangulatot.
Minden esetre annyira megtetszett, hogy kedvenc helyeim száma újra gyarapodott, sőt, igen előkelő helyre került. Sokat sétáltam a parton is, már csak a bevásárlás miatt is, minden zöld, tele virággal, gyümölcsfákkal, az egész hely nagyon békés, barátságos. A tervezett 1 éjszaka helyett ma már a harmadikat fogom itt tölteni, és vissza kell még jönni, már csak a számos meglátogatandó öböl miatt is.
Amúgy ezeknek a szigeteknek ( Északi Szporádok, négy nagyobb és csomó kisebb sziget, szikla stb) egy része – pont Alonnisos-al kezdődően – természetvédelmi terület, elsősorban a monk seal nevű fóka miatt ( azt sem tudtam, hogy fókák nem csak a hideg, sarkvidéki területeken élnek), de rajtuk kívül még több száz halfaj, madár, vadkecske meg persze növények is védelem alatt állnak.
A mai napon újabb "szárazföldi" kirándulást is tettem, arról külön posztban számolok be, előzetesen annyit, hogy nagyon megérte.