Janek még előző nap kiderítette, hogy hihetetlen módon itt kapható szűrő nélküli Camel.

Engem sorscsapásként ért odahaza, hogy beszüntették kedvenc - 5-6 évnyi hűtlenkedéstől eltekintve több mint negyven éve preferált - cigarettám a talpas Symphonia gyártását, azóta partra vetett halként vegetálok szivaron, Camel-on.  Mezítlábas Camelt tíz éve élvezhettem utoljára. Mondani sem kell, hogy bár az otthonról hozott készlet vígan ki fog tartani hazautazásomig és a szivarkák ára is borsos végül nem tudtam ellenállni és vettem egy csíkkal.

Pici séta után egyéb vásárlásokat eszközöltünk, hősiesen megálltuk, hogy ne üljünk be sehová, majd haza eveztünk.

Tekintettel az előző napi fél naplementére, a látvány másodszori megtekintését terveztük. A vacsorát ez utánra terveztük. Ha már mászni köll, legalább ne teli hassal tegyük. Költöttünk már el este 9-kor megkezdett főzés után éjfélkor vacsit, és persze nem volt jó ötlet, ezért a kaja alapjait délben elkészítettük. A jól végzett munkát követő lubickolás után vitorlát bontottunk.

Terveztük, körbehajózzuk a szigetet ám annyira kevés volt a szél, hogy hamarosan eljutottunk az újratervezés fázisába. Nagy terv sikeredett, menjünk csak úgy, ahogy visz a szél, próbálkozzunk különböző vitorla alkalmazásokkal, és kormányozzak én. Ahogy átvettem a kormányt, hamarosan körbe is fordítottam a hajót, összegabalyítottam a vitorlát, motoros rásegítés kellett, hogy Janek helyrehozza a hibát. Királyhegyi Pállal szólva, akit a munkaszolgálat során farba rúgott egy keretlegény mire ő azt mondta: „Na most ment el a kedvem az egésztől!” Én is visszavonultam. Persze fél óra múlva szívesen próbálkoztam újra, és bár a hajó útja kísértetiesen hasonlított az ökörhugyozásra, nagyobb bajok nélkül a próbát sikeresnek értékelve adtam vissza a kormánykereket a kapitánynak, amikor közeledve a támaszpontra már valódi manőverezésre volt szükség.

A kikötéskor végre úgy kezeltem a macskát és bójáját ahogy kell, úgy hogy megállapítottam a gyakorlás, ha nem is mesterré, de egy-egy feladat elvégzésére lassan elfogadható matrózzá tesz. Félek persze, hogy ezt a relatív előrehaladást csak én látom, és ha egy idegen hajóra állnék zsoldba, hamar kitennék a szűrömet.

Érkezés után - bár igyekeztem, tovább már nem lehetett halogatni az édesvizes mosdást, hajmosást - fürdésnek álcázott show műsort tartottam tehát a szerencsére csekély számú érdeklődőnek. A hajó végén található kilépőn egyensúlyoztam, szappanos vizes lábam csúszkált, de a tengerbe pottyanást megúsztam.

Hamarosan újra elindultunk naplementét nézni és fotózni, vagyis hegyet mászni.

Az az érzésem ez a drága égitest direkt engem cukkol! Most aztán tényleg időben érkeztünk, egy szép beállításban le is fotóztuk a Napot, ám az mit sem törődve eddigi fáradozásainkkal, mielőtt a tengerbe hanyatlott volna eltűnt egy olyan vastag felhő mögött, hogy onnan ki se látszott. A teljes folyamatát annak, hogy az ég aljáról a tengerbe ereszkedik megint nem sikerült látni. Persze a darabokból fejben összevághatom a jelenetet, és így is teszek! Ha a Nap úgy, Én meg így, befejeztük a tréfálkozást! Mostantól tőlem akkor és úgy megy esti fürdésre ahogy akar! Csá!

Haza megint a bevált módon, Janek bocikán, én úszva tértünk. „Na így azután tényleg megérte az édesvizes mosdás!” - mondtam két tempó között. Fürdeni, csatakra izzadni, sós vízben úszni, ez ám a ráció!

A vacsora elemeinek összeillesztése, a mártás elkészítése pillanatok alatt megvolt, 9-kor már falatoztunk is.

A szokott esti tere-fere, cigi-pipa napzárás után, szokatlanul korán, 11 körül feküdni tértünk. Bár ne tettük volna! Mindketten olvasgattunk még és ezt a környék összes szúnyogja felhívásnak érezte a keringőre, vagy legalábbis fényünket szíves invitálásként értelmezte. Hamarosan szúnyogfelhők lepték el a hajót, és ha már itt voltak szivornyáztak is rendesen. Janek fújt szúnyogriasztót - még a saját lábára is - de hajnalig nem tudtunk megszabadulni a vendégektől.

Ó ez az éjszaka, csak ezt tudnám feledni!