Vagyis nyaralás másnak, nekem munka!

Szombaton reggel Spyros mester ébresztett. Persze nem azért, hogy nekiugorjon a dolgoknak, csak megbeszélni a teendőket. Első a vízpumpa, „it will be a project for you, János” mondá a mester, a kiszerelésére gondolva. Azonnal meg is tettem, és kiraktam a mólóra, hogy ha nem vagyok a hajóban, el tudja vinni. Ez meg is történt röpke másfél nap után vitte el.

De az igazi projekt nem a négy csavar és pár bilincs kilazítása volt, hanem a motor és a motortér kitakarítása, megszabadítása a lerakódott sótól és olajtól. Ez csak hosszas ráhangolódás után történt meg, mert igen utálatos és mocskos tevékenység volt, pedig készültem külön edényekkel, szivaccsal, óriási tekercs papírtörlővel.

Akkora volt bennem a tettvágy, hogy este felé még nekiálltam az új nagyvitorla felhúzó-kötél befűzésének is, az is több órás projekt volt. Először le kellett vágnom a régi drótkötél végén lévő csatot, hogy átbújjon az árbocban lévő csigán, majd ravaszdi módon összeapplikáltam a drótkötelet az új kötéllel: a szétszálazott sodrony egy részét belevarrtam az újba, a maradék szálakat ismét lefűrészeltem, az egészet összeszorítottam cérnával és körbe tekertem szigetelő szalaggal, még be is zsíroztam, aztán elkezdtem felhúzni.

Izgultam, átfordul-e az árboccsúcsnál, vagy szétszakad, megszorul az egész. És csak húztam-húztam, jött könnyedén, már egy kilométer az újból az árbocban volt, és semmi akadás. Felnéztem, hát már a fejem felett volt az összekötözött rész, vagyis úgy ment át fent, hogy észre sem vettem! Akkora diadalüvöltés tört ki belőlem, a szomszéd hajókon valószínűleg hülyének néztek. De az ilyen apró sikerélmények sokat lendítenek az ember hangulatán.

Sajnos a leszakadt baumlift befűzése nem lesz ilyen egyszerű, ahhoz fel kell majd mászni az árbocra, de Spyros majd segít, ha a táncrendjében sorra kerülök.

A vasárnap azonban tényleg nyaralós volt, lustálkodtam, sétáltam, még fagylaltot is ettem, ami számomra luxusnak számít. A falu széli beach után van egy nagyon hangulatos apró sziget, ha nem is kilenc, de öt lyukú híd vezet át hozzá, az egész park szerű, illatos, fenyő jellegű növényzettel borítva, a szél alatti oldalán nagyon békés horgonyzóhellyel. Valahogy ott a tenger is melegebb, meg is mártóztam benne.

Reggel egy halásztól vásároltam 3 db halat kemény 1 EUR-ért. Sajnos csak kettőt tudtam megörökíteni - akik nagy szardíniák vagy apró makrélák, vagy mások. Pedig a harmadik sokkal izgalmasabban nézett ki: kövérebb alakú, barma foltos bőrrel, gonosz, nagy fejjel, felfele néző szemekkel, a halászember mondta is a görög nevét, és hogy nagyon finom. De még élt a bestia, a mólón pucoltam őket, próbáltam fejbe vágni, mielőtt felboncolom, persze kicsúszott a kezemből, egyenesen vissza tengerbe. Vagyis pont a finomabb falatok nem kerültek a tányéromra, bizony ezt még gyakorolni kell!