Ott hagytam abba, hogy Pargaban vártunk, hogy a szerelő végezzen a motorral - közben turistáskodtunk is kicsit, hogy mégis kellemesebben teljen az idő. Először felmásztuk a várba, ahonnan pazar a kilátás az öbölre és a városra. Hasonló várakból, vagyis inkább romokból bőven van a környéken, köszönhetően a korábbi évszázadok velencei, meg kalózos, meg török megszállásos, meglehetősen mozgalmas időszakaiból, az egész környék sokszor cserélt gazdát oda-vissza a történelem során.

Aztán megtaláltam Natasa ouzózóját, arról leginkább az alábbi kép ad benyomást. Este pedig sikerült egy nem turistás, a tengerparti sétánytól kicsit távolabbi halas/tengeriherkentyűs és nem drága tavernát találni, ahol pazar vacsorával vigasztaltuk magunkat. Bár az ellátásra, Ákosnak köszönhetően, addig sem lehetett panasz.

Na de a Bari és Laci barátom visszaútja Budapestre! Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem kockáztatunk, meg már időben is megoldhatatlan lett volna, ezért Lacit 14-én este bérelt kocsival elszállítottam Igoumenitsába, ahol felraktam a Bariba tartó kompra, reggel meg is érkezett és szerencsésen elérte a budapesti gépet. Nem így tervezte szegény ezt a két hetet (vitorlázásról volt szó), de azt nem mondhatja, hogy nem volt kalandos! 

Tehát az olasz túra elmaradt, április 15-én, a meggyógyult motorral pöfögve (mert szél nem volt) visszatértünk Prevezaba, pontosabban a vele szemben elhelyezkedő kikötőbe, ahol most is vagyok.

Április 17-én érzékeny búcsút vettem Ákostól, ő elindult a saját kalandozására lakóautójával Lefkada szigetére, én pedig azóta számolom a napokat, amikor végre vízre kerülhetek. Annyi haladás történt, hogy befejezték a hajó aljának homokfúvózását, most már „csak” száradnia kell (vajon hány napig?), majd Spyros mester kezdheti a szakmunkát, a remélhetőleg hosszú évekre kitartó új epoxi rétegek felhordását.