Tengeri medve

Tengeri medve

Alakul Starcatcher alja

2015. május 17. - lovjanek

Egszen hihetelten módon halad a hajó aljának felújítása: sima, már a harmadik réteg epoxi is rajta, a mellékelt képen már egész jól néz ki, nem romos! A mai nap másik eseménye, hogy világjáró szomszédaim vízre kerültek. Amilyen jóban voltunk, én számítottam egy kis…

Tovább

Rend a lelke mindennek

Természetesen nem Görögországban lennénk, ha minden úgy menne, ahogy az ember előre tervezi. Spyros mester kijelentette, hogy most aztán néhány nap és minden kész lesz. Ebben én már akkor is kételkedtem, mert szerintem még csak a hajó fenekének kb. 50-60 százaléka van olyan…

Tovább

Az NDK-s turista esete a Balatonon, és végre halvacsora

Pár napja említettem, hogy teljesen beállt a nyár. Szerencsére Spyros pénteken is dolgozott, csiszolt. Így a nap nagy részét fürdőgatyában lődörögve részben a sivataggá vált kikötőben, részben a vízparton és a vízben töltöttem. Estére meg is lett az eredménye: én,…

Tovább
süti beállítások módosítása